Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2010. November 12. 21:23, péntek | Helyi

Valamit tőlem is megtanultak…

Valamit tőlem is megtanultak…

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010-ben a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” díjat Glázerné Papp Gizellának adományozta.


A „Szociális Munkáért – Dunaújváros Díj” kitüntetettje az idén Glázerné Papp Gizella. A közgyűlési döntés alapjául szolgáló hivatalos méltatás így szól:

Glázerné Papp Gizella 36 évvel ezelőtt kötelezte el magát a csecsemő- és gyermekgondozói hivatás mellett, amit azóta is gyakorol a Liszt Ferenc Kerti Bölcsődében. Sokéves szakmai tapasztalatával, a munkához való hozzáállásával és mentalitásával tekintélyt szerzett munkatársai körében, akiknek érdekeit a Közalkalmazotti Tanács elnökeként 4 éven keresztül képviselte. Előbb bölcsődevezető-helyettesként dolgozott, majd bölcsődevezető lett. Képzéseken, továbbképzéseken szakmai tudását folyamatosan fejlesztette, 1995-ben szakgondozónői oklevelet szerzett az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben Budapesten, majd szociális munkás diplomát kapott.

Munkaszeretete, lelkiismeretessége példaértékű, igényesség és önagával szembeni maximalizmus jellemzi. Az általa készített statisztikák, szakmai programok, egyéb dokumentumok pontosak, precízek, igényesek. Nyitott minden új iránt, az alapszolgáltatásokon túli rendezvények lelkes szervezője és résztvevője, a szülőket rendszeresen bevonja a bölcsőde programjaiba. Népszerűsíti a Dunaújvárosi Bölcsődékért Alapítványt, szponzorokat keres. A mindennapi feladatok mellett, szívesen vállalta fel a városi gyermekvédelmi fejlesztési projektben való részvételt is. Ő az intézmény gyermekvédelmi felelőse, irányítja, összefogja a tagintézmények felelőseinek munkáját. Az általa vezetett bölcsőde népszerű a szülők körében, elégedettek az ellátással, ez a gondozási év végén készült kérdőíves felmérésből is kiderül. A munkatársakkal nyílt és őszinte, támogatja az új dogozókat, segíti a pályakezdőket. Lelkesedése kitartással párosul, munkáját kezdettől fogva becsületesség, lelkiismeretesség jellemzi.

Fáradhatatlan és színvonalas szakmai munkájának elismeréseként adományozza a díjat Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Glázerné Papp Gizellának.

Az ünnepélyes díjátadást és kézfogást követően Cserna Gábor polgármester megemlítette, hogy városunk önkormányzatának számos, saját alapítású díja van, amelyekkel kitüntetheti a munkáját, hivatását magas fokon végző pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat, a szociális ágazatban, vagy éppen az ifjúságért tevékenykedőket.

Megemlítette, hogy egy ideje november 12-e a szociális munka világnapja. Dunaújváros közgyűlése rendeletének módosításával e naphoz illesztette a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” díj átadását. Azt is megemlítette egy világnapi közlésre hivatkozva, hogy talán ez a munka az, amelyről a legkevesebbet tudunk, amely a közalkalmazotti szféra legkevésbé látványos területe.

A bölcsődei ágazatra térve dicsérően szólt arról, hogy egy szakmai konferencián Dunaújváros bölcsődehálózatát a megyei jogú városok közt kiemelkedőnek ítélte a szakmai team. Ami köszönhető – jegyezte meg - a néhány éve kinevezett új igazgató asszonynak, és elismeréssel illette a most kitüntetett bölcsődevezetőt, kiemelve, hogy a közgyűlés egyhangúlag támogatta Glázerné kitüntetési javaslatát.

Az aulában Lőrinczi Konrád képviselő, a szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság elnöke mondott rövid pohárköszöntőt, majd az ünnepség résztvevői gratuláltak a kitüntetettnek. Ugyanezt tette pár perces beszélgetés keretében e sorok írója is:

- Gratulálok a kitüntetéséhez!

- Váratlanul ért és nagyon nagy meglepetés volt

- Mit tart most díjazott munkája legszebb részének?

- Látni a gyerekek fejlődését. Azt gondolom, hogy ez az, ami az embert a pályán tartja. A szeretet, ami felénk árad, tőlük. Az örömük, a vitalitás, és az, hogy segítek nekik, hogy része vagyok az életüknek. Valamit tőlem is megtanultak és azt tovább viszik. Azt gondolom, hogy ez az, amiért érdemes ezt csinálni.

- A szülők tisztában vannak a korai nevelés fontosságával, vagy inkább gyermekmegőrzőt látnak a bölcsődében?

- Mindenben partner vagyok, amit a szülők kérnek. Leülünk és megbeszéljük. Én elmondom a szakmai érveimet, ők pedig elmondják, hogy miért szeretnék. A mai világban már minden azt sugallja a szülőnek, hogy minél korábban vigye el olyan helyekre, ahol fejlesztik a gyerekét. Ők ezt szeretnék. Szeretnének baba-angolt, és szeretnének mindenféle fejlesztéseket. Nálunk nagyon sok minden történik, de nem célzottan. Mi fejlesztünk tulajdonképpen, illetve segítjük a gyerekeket, hogy fejlődjenek. Biztosítjuk hozzá a körülményeket. A sok-sok nyitott nap meggyőzi a szülőket arról, hogy ez így van jól. Hogy a lehetőség elég, a gyerek ki fog bontakozni. Őt érdeklődővé, keresővé kell tenni, és ő járja a maga útját. Nekünk csak támogatni kell, biztosítani a feltételeket. És ebben nagyon partnerek a szülők. És azt gondolom, hogy a megítélés azért változott meg, mert nyitottunk a családok felé. Minden programunkra bejöhetnek a szülők. Közös ünnepeket szervezünk. És akkor látják, hogy nálunk milyen komoly munka folyik.

Nem tekintik a szülők gyermekmegőrzőnek a bölcsit, mert ezáltal látják, hogy itt milyen komoly munka folyik. Most például csak elmesélem hamar: Volt egy őszi foglalkozásunk, ahova meghívtuk a szülőket. Ott rengeteg, rengeteg őszi terméssel feldíszítettük a bölcsődét, kukoricacsuhétól a madárijesztőig, az őszi falevelekig minden volt a dekorációban. Nagyon tetszett a szülőknek. Kukoricából, más termésből mindenféle állatokat, figurákat készítettünk és bevontuk a munkába a szülőket is. Tehát egy kellemes délelőttöt tölthettek a kicsinyekkel és látták, hogy a gyerekek mennyi mindennel ismerkednek egy ilyen alkalommal és fejlődnek maguktól.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 12. 10:50, csütörtök | Helyi

SZAKMAI ELISMERÉST VEHETETT ÁT

A Dunaföldvári Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese érdemelte ki a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretét.

2024. December 10. 10:18, kedd | Helyi

TETTEN ÉRT FÉMTOLVAJOK

Alumíniummal a kezükben akartak távozni, azonban bilinccsel a csuklójukon tehették meg végül rendőrök kíséretében.

2024. December 01. 11:43, vasárnap | Helyi

LÁTTA A BALESETET?

A móri rendőrök tanúk jelentkezését várják egy 81-es számú főúton történt közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

2024. November 26. 08:08, kedd | Helyi

Nemzeti konzultáció-Bakondi György:a fontos kérdésekben a kormány álláspontjának kialakításánál a magyar érdekekből kell kiindulni

A fontos kérdésekben a magyar kormány álláspontjának kialakításánál a magyar érdekekből kell kiindulni - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a hétfőn Dunaújvárosban tartott lakossági fórumot megelőző sajtót