Hírek
2016. Augusztus 17. 02:12, szerda | Helyi
Félmilliót ért a város kenyere
544250 forinttal lett gazdagabb a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Dunaújváros Kenyere Akció jóvoltából.Ez azt jelentette, hogy közel 11.000 vekni Dunaújváros kenyerét vásároltunk az elmúlt negyedév alatt.
A márciusban kezdődő akció alapját az adta, hogy a Széchenyi Pékség felajánlotta, hogy minden prémium minőségű krumplis kenyere árából 50 forintot egy város által meghatározott közösség megsegítésére fordítja. Az akció három havonként megismétlődik, s minden alkalommal más-más szervezet lesz a kedvezményezett. A Jószolgálati Otthon lakói után a Családok Átmeneti Otthona támgatásáért esszük Dunaújváros kenyerét.
A jószolgálati Otthon lakói kis műsorral köszönték meg a dunaújvárosiak adományát.
Cserna Gábor polgármester az ünnepségen hangsúlyozta:
"Ahogy azt az előzőekben jeleztem, az első három hónapban, azaz március végétől júniusig a Közalapítvány részére ajánlottuk fel az összegyűlt adományt.
A meghívott vendégek között köszönthettük Kissné Fekete Éva intézményvezető asszonyt, akinek jelenléte nem véletlen!
Városunk szociális területének egyik kiemelkedő szolgáltatása, és egyben újrakezdési lehetősége, a Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény 2002-es fennállása óta, több száz családnak, így több száz felnőttnek és gyermeknek nyújtott átmeneti menedéket.
Nagyon fontosnak tartom az itt dolgozó szociális munkások munkáját, hiszen egész nap a családok segítésén fáradoznak, ha kell, gyermekekre vigyáznak, de segítenek állást keresni, és szívesen tanulnak a gyermekekkel.
A pékség vezetőinek egyetértése mellett tehát úgy határoztunk, hogy a következő támogatni kívánt intézmény, a Családok Átmeneti Otthona! Remélem, hogy a három hónapos gyűjtés alatt, mely már javában tart, és szeptember végén zárul, szintén hasonlóan szép összeggel tudjuk az Otthon életét megszépíteni!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

