Hírek
2016. Augusztus 31. 03:44, szerda | Helyi
Állva tapsoltak a Vasasnak
Sajtótájékoztatón összegezték a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes fenntartói, támogatói és vezetői a sikeres évadot és az elkövetkezendő terveiket.
Cserna Gábor polgármester megköszönte az együttes munkáját, elismerését fejezte ki az eddigi tevékenységéért, majd biztosította a művészeti csoport tagjait Dunaújváros további támogatásáról. Horváth Attila a táncegyüttest támogató alapítvány elnöke összegezte az eddigi eredményeket, s a további terveket. 
Fellépésekben gazdag tavasz után, sikeres nyárt tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. - Hazai és külföldi fellépések mellett szakmai versenyen, így a Felszállott a páva felmenőrendszerű versenyében is dicséretben részesült az MMK együttese- hangsúlyozza Kováts Rózsa, az együttest fenntartó Munkásművelődési Központ igazgatója. A krakkói fellépésünkön állva tapsolt a közönség. Nagyon nagy siker volt: a simontornyai, a székesfehérvári, a veszprémi, és az alapi fellépésünk a városi rendezvények mellett.
Büszkék vagyunk arra, hogy az együttes munkáját erkölcsileg és anyagilag is támogatja Dunaújváros Megyei Jogú Város, különösen inspirálnak bennünket Cserna Gábor polgármester elismerő szavai.
Szőke Genovéva az együttes szakmai vezetője hangsúlyozza, hogy jövőre lesz a 65. jubileuma az együttesnek, amelyre már most elkezdték a készülődést. A 150 táncos, 5 csoportban készül a különböző fellépésekre az MMK felújított próbatermében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

