Éppen ezért úgy gondoltam, hogy a beszélgetésünkből kihagyom a kérdéseimet, a válaszai ugyanis sokkal,de sokkal többet mondanak, többről beszélnek..

- Mikor meghallottam a diagnózist, hogy nincs több rákos sejt a testemben, nem mertem elhinni. A Funda Klinika után még elmentem három másik kórház meghatározó szakorvosához, akik az MRI felvételei nyomán megerősítették a diagnózist: nincsen nyoma a ráknak a szervezetemben, egészséges vagyok. Azóta, a keddi nap óta kifordult a világ a helyéből… Tudod, nem mondta ki az orvoson kívül senki, én pedig nem hangoztattam, hogy végstádiumú rákbeteg voltam. Májátültetés után ezzel a fajta rákkal – megmondták - csupán 3 százalék esélyem volt a túlélésre, három onkológia központ is elküldött, hogy sajnálják, de nem tehetnek értem semmit.

Három év volt az életemből, iszonytató kétségekkel, újabb és újabb próbatételekkel, de amikor elragadott volna a kétségbeesés egy elképzelt élet képébe kapaszkodtam bele. Azt képzeltem el, hogy ismét dolgozni fogok. Bányamérnöknek tanultam, s ebben a szakmában szeretnék tovább dolgozni is. Lehet, lesz szerelmem, aki majd a feleségem lesz. Gyerkőcöket is szeretnék, legalább ötöt. Amikor kilátástalannak tűnt a jövőm, mindig csak ezek a vágyak tartották bennem az erőt. Betegen nem tudtam dolgozni, s esélyem sem volt arra, hogy egy párkapcsolatban reménykedhessek. Most, hogy a jó Isten, s az emberek is velem voltak, elmerem hinni, hogy ez valóra is válhat.

- Nem voltam senkinek senkije sem. Egy 27 éves májátültett fiatalember voltam, rákos daganattal, aki bekopogott dr. Bozsits Attilához, a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány vezetőjéhez. Attila elolvasta a papírjaimat, s azt ígérte, hogy segít. Hamarosan cikkek születtek, s megismerhették a dunaújvárosiak a történetemet. Szinte teljesen biztos voltam abban, hogy csak a kínai gyógykezelés segíthet rajtam, ehhez azonban olyan sok pénzre volt szükségem, amit támogatók nélkül esélyem sem volt előteremteni. Ezzel a szándékkal kopogtattam be, s kértem időpontot Cserna Gábor polgármesterhez is. Addig soha nem találkoztunk, nem is ismertük egymást. Meg is lepődtem, hogy már rá két napra, egy csütörtöki napon már fogadott is. Soha sem felejtem el azt a pillanatot. Nyitva volt az irodájának az ajtaja, elém jött, kezet fogott, s az első mondata az volt, hogy István, miben tudok segíteni? És Dr. Dorkota Lajossal segített is, mint ahogyan szavukra, kérésükre nagyon sokan segítettek még. Egy egész város összefogásának köszönhetem az életemet.

- Teljesen tudatosan tartottam távol a betegségemtől a szüleimet. Ez az én harcom volt, az én döntéseimmel. Belegondoltam, hogy mit érezhetett volna édesanyám, ha a szemébe mondják, hogy alig van remény. Utána olvastam a betegségnek, tudtam, hogy az egyetlen esélyem csak a kínai Funda központban lehet. Így nem szerettem volna, ha lebeszélik erről a szüleimet, vagy rábeszélik olyan terápiákra, amiben én nem hiszek. Nem tehettem ki ennek a lelki tehernek őket, ezt csak magam viselhettem. Nem bántam meg, hogy így döntöttem. Most persze már alig várom, hogy ismét velük lehessek. Mikor meghallották a jó hírt, együtt sírtunk.
- Hogy miért pont én? Próbálok abban bízni, hogy a jó Istennek terve van velem… Hamarosan készülődök, november 20-án érkezem Haza Kínából, s elkezdhetek teljesen hétköznapi életet élni, mint munka és család.
Ez az, amire már négy év óta vágyok, ez az, amiben reménykedtem, egészséges boldog gondtalan élet a családommal. Annyira hálás vagyok, egy Isteni csoda, ami történt, Földi tudással leírhatatlan, mindenkinek nagyon- nagyon köszönöm.
Pecsét István

-István győzött!-
István, a dunaújvárosiak legendás összefogásának köszönhetően utazott Kínába, hogy erőn felül teljesítse az egyetlen vágyát és kívánságát. A kitartó gyűjtőakciónak, a speciális gyógykezelésnek és István akaraterejének köszönhetően meggyógyult! Régóta követjük kitartó és megható küzdelmét, ezért az öröm is közös most mindannyiunk számára, akik valamilyen formában segítették őt az útján. Sikerült! István győzött!
Olyan kórral szemben diadalmaskodott, mellyel szemben csak kevesen tudják felvenni a harcot. István hitt magában, és mi valamennyien, akik segítettük őt, hittünk a gyógyulásában!
Az ő győzelme, a mi győzelmünk is! Mit is kívánhatunk még?
A magam, és minden támogató részéről egy valamit biztosan:
Még nagyon sok születésnapot István!

Cserna Gábor
Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere

(Az írás az Info Dunaújváros folyóirat novemberi számában jelenik meg)