Hírek
2013. Március 19. 02:23, kedd | Helyi sport
40 év felett is öröm a mozgás!
Ötödik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Carissa Sportegyesület Dunaújvárosban, a ZEUS Senior Kupát, ahol a 40 év feletti korosztály mutathatta meg, hogy méltó versenytársai a fiatalabbaknak..

A szabály egészen pontosan úgy szólt, hogy az 1973-ban és az azelőtt születettek versenghettek ezen a rendezvényen. És ahogy az lenni szokott immár sokadik éve – ismét rendkívül jól „vizsgáztak” a fiúk, hiszen egyrészt pillanatok alatt betelt a létszám a hatcsapatosra hirdetett tornára másrészt, aki látta ezeket az egykori remek játékosokat újra a pályán megállapíthatta, hogy érdemes volt 10-20 évvel ezelőtt is meccsekre járni…
Az Arany János Iskola tornacsarnokában megrendezett kispályás labdarúgó tornán 15 mérkőzést játszottak le a csapatok, és az 1 x 22 perces találkozókon, 46-szor zördültek meg a hálók. Különösen nagy várakozás előzte meg a Gari Trans – Dunaferr Vasas rangadót, hiszen az eddig megrendezett négy ZEUS kupát mindkét csapat kétszer-kétszer nyerte meg. A meccs pikantériája volt még az is, hogy a vasas-fiúk már egy nem várt vereséggel érkeztek (Pentelei Aszuk - Dunaferr Vasas 3:2) a döntőnek is beillő találkozóhoz, így nekik csak a győzelem volt az elfogadható, a végső siker szempontjából. A várakozásoknak megfelelően magas színvonalú nagy csatát hozott a találkozó, amit ezúttal a Gari Trans nyert meg egy utolsó másodpercben szerzett találattal (Gari Trans – Dunaferr Vasas 1:0). A Gyalog-Galopp – Pentelei Aszuk (1:0) mérkőzés a bronzéremről döntött, míg a Pálhalmai Öregfiúk és a Füredi Senior csapatai az 5. helyért vívtak nagy csatát.
Összességében nagyon jó hangulat és igazi „békebeli” légkör jellemezte ezt a sportos vasárnapot. A hat csapatban összesen 78 negyven év feletti játékos vett rész! A szervezők szokásukhoz híven ezúttal is zsíros kenyérrel és lila hagymával vendégelték meg a résztvevőket ezzel is fokozva a „retro” érzést, valamint finom szekszárdi nedűvel is kecsegtettek a szervezők.

Zárásképpen a rendezvény statisztikája és a díjazottak:
Az V. ZEUS Senior Kupa végeredménye:
1. Gari Trans 5 0 0 14 : 3 15 2. Dunaferr Vasas 3 0 2 10 : 5 9 3. Gyalog-Galopp 2 1 2 6 : 5 7 4. Pentelei Aszuk 2 1 2 10 : 9 7 5. Pálhalmai Öregfiúk 0 2 3 2 : 9 2 6. Füredi Senior 0 2 3 4 : 15 2

Különdíjasok:
Gólkirály: Miskovicz Bálint (Gari Trans) 6 gól
Legjobb játékos: Soós Csaba (Gyalog-Galopp)
Legjobb kapus: Tóth Miklós (Dunaferr Vasas)
Legidősebb játékos: Garbacz István (Gari Trans)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:33, szerda | Külföld
Magyar segélyhitelből épült szennyvíztisztító telepet Laosz fővárosában
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

