Hírek
2014. Február 16. 23:07, vasárnap | Helyi sport
A Brassó örülhetett
Hiába játszott jól, s vezetett az még első harmadban, a másodikban rövid idő alatt négy alkalommal is kapitulált csapatunk, mely végül 5-3-as vereséget szenvedett a Brassó otthonában.
A jövő héten lehet javítani, legközelebb épp mai vetélytársunk ellen.
ASC Corona Brasov – Dab.Docler 5-3 (1-2, 4-0, 0-1)
Dab.Docler: Kiss T., Gröschl, Nagy R. 1, Szappanos 1 (1), Ladányi, Kiss Á. (1), Hruby, Huba, Azari, Léránt, Szabados, Lindgren, Hüffner (1), Somogyi (1), Pavuk, Contois 1 (1), Papp V., Sevela (kapus). Vezetőedző: Stephan Lundh.
A Brassó otthonában korcsolyázott ma este jégre csapatunk. A hazaiaknak létfontosságú volt a győzelem megszerzése, hiszen jelenleg ők vannak a legrosszabb helyzetben a rájátszásért küzdő együttesek közül, vagyis igen nehéz meccs várt a tartalékos összeállításban felálló Acélbikákra. Már csak azért is, mert a Csíkszeredán szerepelt csapatból Jabornik is kidőlt, vagyis még tovább fogyatkoztak a mai meccsre Acélbikáink.
Akik ennek ellenére is jól kezdték a találkozót, hiszen rögtön az első percekben kivédekeztek egy hazai emberelőnyt, majd a nyolcadik percben a vezetést is megszerezték Nagy Richárd révén (0-1). Nem sokat kellett várni a második DAB-találatra sem, ugyanis a 13. percben Szappanos már kétgólosra növelte a mieink előnyét, miután Somogyi remek passzából talált be Polc ketrecébe (0-2). Nem nyugodhattunk azonban meg, mert az életükért küzdő házigazdák a 16. percben Piszarenko emberelőnyös találatával minimálisra csökkentették hátrányukat, de így is az Acélbikák vonulhattak vezetéssel az első szünetre (1-2).
Amilyen jól kezdődött az első harmad, olyan rosszul a második, ugyanis hiába játszhatott emberfórban, mégis gólt kapott a Lundh-csapat a 21. percben, míg négy minutummal később mindössze kilenc másodperc alatt duplázni tudott a Brassó, így ekkor már 4-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Stephan Lundh kapuscserével próbálta javítani a helyzetet, ám Sevela sem bírta sokáig, mert a 33. percben már az ötödik góljuknak örülhettek a vendéglátók, s ekkor bizony már eldőlni látszott a meccs (5-2).
A harmadik húsz perc túl sok izgalmat nem hozott, mivel a házigazdák biztosan őrizték előnyüket, így hiába próbálkozott a felzárkózással együttesünk, egészen a meccs hajrájáig nem változott az eredmény. Az 56. percben Conotis góljával azért sikerült szépíteni, így hiába nyert meg végül két harmadot is a Lundh-csapat, végül mégis a Brassó örülhetett az 5-3-as győzelemnek.
Folytatás a jövő héten, mikor újra az erdélyi csapatokkal játszanak Acélbikáink: csütörtökön a Brassó, míg vasárnap a HSC Csíkszereda gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
