Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Október 07. 00:13, szerda | Helyi

A földekért lassított a PM

A földekért lassított a PM

Néhány aktivista és pár autó a rendőrség által lezárt jobboldali sávban a Lorántffy iskolánál. A földek privatizálása ellen tiltakozott a PM.

Szabó Zsolt, a PM helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy a dunaújvárosi demonstrációval egyidőben negyven településen tartottak ehhez hasonló akciót. A képviselő hagngsúlyozta, hogy a földeket hozzáértő kezekbe kell adni, azoknak, akik megművelik, nem pedig szétosztani azt a „kormány barátai között”. Megemlítette a Kis Hantosi biogazdaság sorsát is, amelyről a régi használókat elküldték.

A nem túl népes, de lelkes kis csapat egy órára kérte a rendőrség közreműködését a sávlezáráshoz.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.