Hírek
2019. November 11. 22:17, hétfő | Helyi
A politika és a platánok
Joggal mondhatom, hogy a platánkérdés a Vasmű úton közügy. Nincs olyan ember, jó majdnem nincs, akinek ne lenne biztos és megrendíthetetlen véleménye ebben a tárgykörben.
A dolog úgy kezdődött, hogy a platánok megöregedtek. Ez még a fákkal is előfordul. De mivel kívülről baromi jól tartották magukat, így majdnem népfelkelést kezdeményeztek azok ellen, akik azt forszírozták, hogy le kellene vágni a fák ágait, mert így a csonkítással nyerhetnek számukra egy kis időt.
Na, erre annyi bejegyzés, post született, hogy annak se szeri se száma. Persze, mondták a szakemberek, hogy fontos lenne, sőt sürgős is, de mivel kampányidőszak volt, s az akkori döntéshozók nem merték felvállalni a platánsor csonkolását, mert az ellenzék már tüntetéssel fenyegetődzött a fák megmentéséért.
Ezen és a hőzöngőkön felbátorodva az akkori ellenzék ( ma döntéshelyzetben levő) úgy gondolta, hogy éppen ideje a platánkérdést is kampánytémává tenni, majdnem úgy nézett ki, hogy aki a platánokhoz nyúl, az a város árulója.
A szakemberek ugyanakkor próbáltak néhány kétségbe esett kísérletet tenni arra, hogy meggyőzzék a hangadókat, hogy a platán elég sunyi egy fa, kívül jónak néz ki, aztán egyszer csak, vége... de ez nem hatotta meg a platánvédőket, s a döntéshozókat sem. Úgy voltak vele, mint a világ végével, eddig is elmaradt.... Így három fa mehetett ki, a többi maradt, mert a többit kivétel nélkül mindenki meg akarta védeni...
Közben folyt a Vasmű út építése, hogy miként és hogyan kezelték a platánokat a kivitelezők, az jó pár esetben erősen megkérdőjelezhető volt, de a DVG szakemberei azt mondták, nincs ezzel semmi baj, mert a platánok tartógyökere lehúzódik a földbe, így semmi gáz, ha a felsőket egy kicsit fazonírozzák.
Aztán november elején az egyik kidőlt.
Ezek a tények. Volt itt eső. Öreg fák. Útfelújítás. Választási kampány. És egy rakás felelőtlen ember, aki véleményvezérnek tartja magát, s piszkosul hangos volt, így kampánytémává tették azt, ami csak addig közügy, amíg nem a mi autónkra dől.
A fa kidőlése után az önkormányzat közleményt adott ki:
"Az önkormányzat azonnal beavatkozást kezdeményezett a fák rendbetétele és alapos átvizsgálása érdekében. Az intézkedés során lezárásra kerülnek a parkolók a Vasmű út érintett oldalán. Az ott lakóktól és az arra sétálóktól is kellő körültekintést és nagyobb odafigyelést kérünk az esetleges problémák elkerülése végett."
Hogy mi az esetleges probléma, amire kellő körültekintéssel kell lennünk? Ránk zuhanhat egy fa.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
