Idén volt huszonkét esztendeje, hogy először írtam Kaizler Gitta képeiről, a rajtuk bemutatott vidékekről, szellemi síkokról. Most is ott vagyunk Kaizler Gitta tárlatán, ha csak sorolni kezdem ennek a pöttöm kiállításnak az állomásait, bizony-bizony még a világhíradó is felsejlik belőlük. Pentele, Dunaújváros, Beszterce, Gyergyó, Gyimes, Érszentkirály, Szilágyság az évszakok illataival, történelmi gyökerekkel kapaszkodva, mélyen az anyaföldbe.

Az itthon anyanyelvi világa, a színek kimondhatatlan vidékei, az illékony világ, amit csak az akvarell tud megörökíteni. "Én egyet tudok, ha egyszer elindulsz egy úton, akkor kapsz segítséget, megérkezik. Ha nem indulsz el, akkor semmivel nem találkozol." - mondta nekem napokkal ezelőtt Gitta. Ami biztos, cáfolhatatlan, mint a törvénynek is felfogható egyértelműség: "Oda való vagyok, ahonnan jöttem." Olyan alkotó mondatai ezek, akinek keze nyomán a vízfesték, az akvarell megelevenedik, lenyomattá nemesedik, és arra késztet minket, hogy ecsetvonásai nyomán bejárjuk az ismeretlent, mások vidékeit akár.

(pálinkás)

A művésznőnek újabb tárlata nyílik Szatmárnémetiben, Romániában december 17-én.