Hírek
2016. Március 07. 18:14, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Huszka Zsuzsanna DFVE, marketing-, és kommunikációs vezető:
A válogatott sűrű hét/hetek elé néz
Hétfőn ténylegesen is véget ért a bajnokság alapszakasza, hiszen az UVSE is lejátszotta a Szentes elleni elhalasztott mérkőzését.
Az OB I-ben hosszabb szünet jön, de a válogatottunk a folytatásban sem sokat pihen. Csabai Dóra mesélte el nekünk a programot.
- A bajnokik sora egy időre lezárult a klubnál is, most várjuk a rájátszást, ám ott az első két helyezett nem száll be a küzdelmekbe, így majd csak a négy között ugrunk újra medencébe a kiírásban.
A válogatottnál is jelenleg pihenőt kaptunk, amire azért mindenkinek nagy szüksége volt most. Hétfőn lesz az első találkozásunk, szerdáig Kanada válogatottjával kétkapuzunk itthon, majd csütörtökön utazunk Athénba, ahol egy tornán veszünk részt. Az olasz, az orosz, a francia és a görög együttes lesz az ellenfelünk. Nekünk ugyan nincs dolgunk az olimpiáig, nekik viszont még hátra van egy kemény kvalifikációs torna, így biztosan kihegyezve állnak majd ki ellenünk. Mindegyik találkozó kemény csatát ígér, erre pedig szükségünk is van, hiszen nagyon fontos, hogy minél jobb mérkőzéseket játszunk a felkészülés alatt. Görögországból vasárnap jövünk haza, másnap pedig már újra medencében leszünk a kanadaiak ellen, ők ugyanis végig Magyarországon edzőtáboroznak. Ez tizenhetedikéig, csütörtökig tart majd. Hogy ezután hogyan is alakul a programunk, még pontos információink nincsenek, de sok pihenőre nem számíthatunk, az biztos. Természetesen már minden egyes alkalmat nagyon várunk, hogy újra együtt legyünk és készülhessünk a riói olimpiára.
Hársai István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 16:00, szerda | Belföld
NAV: az Adótraffipax rovatból tájékozódni lehet, hogy hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
