Hírek
2013. Január 17. 22:04, csütörtök | Helyi
Acélbikák és a színház
Január 19-én a Bartók Kamaraszínház nem mindennapi eseménynek ad otthont. A teátrum ismét megnyitja kapuit a Dunaújvárosból és a régió különböző településeiről érkező, a színház iránt érdeklődők számára..
A Dab.Docler Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapat és a budapesti Rákóczi Alapítvány anyagi támogatásával nehézsorsú fiatalok és nevelőik vehetnek részt a nyílt napon és a délutáni előadáson.
A családi nyílt nap valódi csapatmunka eredményeként jön létre, hiszen a program megvalósításából a színház mellett aktív részt vállal magára a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ is.
A kivételes összefogásnak köszönhetően a Gyermekvédelmi Központ intézményiben élő fiatalok és kísérőik, összesen 130-an, ellátogathatnak Dunaújvárosba és közelebbről is megismerkedhetnek a színház világával, valamint megtekinthetik a délután öt órakor kezdődő Pimpáré és Vakvarjúcska című előadást. Az ingyenes családi napon korra és nemre való tekintet nélkül mindenki talál majd megfelelő programot. A Bartók Táncszínház tagjai koreográfiákat tanítanak a látogatóknak, a gyerekek találkozhatnak a Pimpáré és vakvarjúcska szereplőivel, felfedezhetik az előadás díszletét. A nagyszínpadon lesz táncbemutató és az érdeklődők a színház új bemutatójának, a Sirálynak a próbájába is betekinthetnek. A programokra mindenkit szeretettel várnak!
A nyílt nap programjairól egy videót is megtekinthetnek itt:
https://www.facebook.com/photo.php?v=10200249335896522&set=vb.120923544610205&type=3&theater
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
