Hírek
2017. Február 16. 08:49, csütörtök | Helyi
Adózók figyelem!
A dunaújvárosi adóhatóság kéri az iparűzési adót fizetőket, hogy elektronikus úton tegyék meg a bevallásukat.
Az adózóknak 2017. január 1-jétől módjukban áll, hogy az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló bevallási kötelezettségeiket elektronikus úton az állami adó- és vámhatóság (NAV) felé is teljesíthessék. Fenti lehetőség azonban nem jelenti azt, hogy megszűnt volna az az eljárási rend miszerint az adózónak az iparűzési adóbevallását közvetlenül az önkormányzati adóhatósághoz kell benyújtania.
A törvényi változás azt a célt szolgálta, hogy azok az adózók, akik több száz önkormányzat felé teljesítenek egyidejűleg adóbevallást, azok egy helyen, azonos formátumban tudjanak eleget tenni bevallási kötelezettségeiknek.
Az iparűzési adó ügyekben illetékes adóhatóságként azonban továbbra is az az önkormányzati adóhatóság jár el, amelynek önkormányzata a helyi adót bevezette. Az iparűzési adóból származó bevétel továbbra is az önkormányzati adóhatósághoz fizetendő, az az illetékes önkormányzat saját bevétele. A NAV ezért a helyi iparűzési adóról szóló bevallást – a befogadó nyugta kiadása mellett – annak tartalmi vizsgálata nélkül, elektronikusan továbbítja az adóalany által megjelölt székhely, telephely(ek) szerinti önkormányzati adóhatóság felé. A NAV nem vizsgálja a benyújtás jogosultságát sem, csak a beküldő adóazonosító jelét és nevét küldi meg az önkormányzati adóhatósághoz.
A NAV rendszere tehát befogadja a hibásan számolt, hiányos, illetve jogosulatlan személyektől benyújtott adóbevallásokat is.
Fentiek okán az elmúlt időszakban az állami adóhatóságon keresztül beérkezett helyi iparűzési adóbevallások szinte mindegyike hibásan érkezett be adóhatóságunkhoz, ezért azokat adózói, illetve adóhatósági közreműködés nélkül nem lehet feldolgozni.
A nem jogosulttól származó adóbevallásokhoz pedig utólag pótolni szükséges a benyújtásra feljogosító meghatalmazásokat.
Tájékoztatjuk adózóinkat, hogy a hibásan benyújtott iparűzési adóbevallás esetén az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. évi törvény 172. § (10) bekezdése szerint a magánszemély 20 ezer forintig, más adózó 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.
A feldolgozhatatlan bevallások és a szankciók elkerülése érdekében adóhatóságunk azt javasolja, hogy az adóbevallásokat a Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága által rendszeresített nyomtatványon teljesítsék, mely ellenőrzi az adóbevallás helyességét (számszaki és logikai algoritmusok alapján helyes adóévre, adóalapokra, űrlapokra számol és megfelelő adómértékeket, adókedvezményt alkalmaz stb.).
A nyomtatvány letölthető a www.dunaujvaros.hu/adohatosag/nyomtatványok linkről.
Adóhatóságunk ez évtől lehetőséget biztosít az elektronikus ügyintézésre.
Honlapunkon már feltöltésre kerültek az elektronikusan beküldhető nyomtatványaink is, melyek elektronikus beküldésére jelenleg még nincs lehetőség, a rendszer kialakítása folyamatban van.
A fejlesztés hamarosan, a következő napokban befejeződik, ezért kérjük kísérjék figyelemmel honlapunkat.
Az iparűzési adóbevallási határidő 2017. május 31-e.
A helyes, hibátlan adóbevallás, illetve a hibás bevallásokhoz kapcsolódó kellemetlenségek elkerülése érdekében kérjük az elektronikus kitölthető, ellenőrzött pdf. formátumú nyomtatványunkat használják, illetve amennyiben elektronikusan kívánják a bevallást benyújtani, akkor annak aktiválásáig még pár napot várjanak, illetve a helyesen kitöltött, ellenőrzött pdf. formátumú bevallás adatainak a NAV -nál rendszeresített bevallásba való adatfeltöltésével tegyenek eleget bevallási kötelezettségüknek.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az elektronikus ügyintézés keretében lehetőség nyílik a jövőben arra is, hogy regisztrációt követően az elektronikus folyószámla egyenleg lekérdező rendszerhez is hozzáférjenek, melynek segítségével az adóbevallásban a megfelelő adóelőlegeket is pontosan szerepeltethetik, így a bevallás helyes kitöltése minden tekintetben biztosítottá válik.
Előre is köszönjük közreműködésüket és türelmüket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

