Hírek
2014. Február 15. 05:17, szombat | Helyi
Aranyban a szép, magyar beszédért - DSTV videóval
A szép, magyar beszéd városi versenyének második fordulóját rendezték meg az AranAy János iskolában.
Az 5-6. és a 7-8. osztályosok versenyében 10 iskola 27 diákja mérte össze tudását. Nem véletlenül ad otthont már hosszú évek óta névadója előtt tisztelegve a városi oktatási intézmény.
Garai Zsuzsanna igazgatónő köszöntötte a versenyzőket, s elmondta, hogy a Kazinczy-verseny már több, mint 50 esztendős, 1960-ban hozta létre Péchy Blanka színésznő a nyelvművelés és -ápolás előtt tisztelegve.
A városi verseny két részből állt, egyrészt a saját maguk által hozott szöveget kellett felolvasniuk, másrészt pedig egy sorsolás útján választott szöveget kellett rövid felkészülés után előadniuk.
Az idősebb korosztály győztesei áprilisban már az országos versenyen mutathatják be tudásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
