Városlista
2024. október 24, csütörtök - Salamon

Hírek

2024. Június 25. 13:35, kedd | Helyi
Forrás: police.hu

ÁTVERÉS ÁTVERÉS HÁTÁN

ÁTVERÉS ÁTVERÉS HÁTÁN

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást egy budapesti lakossal szemben.

A 31 éves férfi 2021 decembere és 2023 decembere között 33 személyt ejtett tévedésbe és vert át, több mint 10 millió forint kárt okozva ezzel az ország különböző részein élő sértetteknek. Az így befolyt összegeket saját maga és családja megélhetésére fordította.
A férfi volt, hogy - mindenfajta képzettség nélkül – villany-, gáz-, hűtő-, vagy éppen autószerelőnek adta ki magát, de akadt olyan eset is, hogy ügyvédként ajánlkozott egy peres eljárásban az áldozat jogi képviseletére, míg máshol nyílászárok cseréjét vállalta, és a munkavégzés megkezdése előtt jelentős összegű előleg befizetését kérte a sértettektől. A csaló az ígért munkák egyikét sem végezte el, az előlegek beérkezését követően pedig elérhetetlenné vált. A bűncselekményekből származó pénz eredetének leplezése céljából csaknem valamennyi hazai pénzintézetnél nyitott bankszámlát, de előfordult, hogy ismerősei – többek között élettársa - folyószámláit is „felhasználta” a bűnös pénzek fogadására.
A csalássorozat 31 éves elkövetőjét a dunaújvárosi nyomozók kihallgatták, melynek során részletes beismerő vallomást tett. A bűncselekményekkel összefüggésben a férfi 27 éves élettársát pénzmosással gyanúsították meg. Vagyonvisszaszerzés során a nyomozó hatóság 1 394 106 forintot foglalt le.
A rendőrségi vizsgálat a napokban befejeződött, a büntetőeljárás iratait a rendőrkapitányság továbbította az ügyészségre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 22. 09:06, kedd | Helyi

TAPASZTALATCSERE EGYHÁZI VEZETŐKKEL

A vallási közösségek és felekezetek vezetőivel találkozott Fejér vármegye rendőrfőkapitánya.

2024. Október 22. 09:02, kedd | Helyi

AUTÓVADÁSZAT SZÉKESFEHÉRVÁRON

Hagyományteremtő jelleggel rendezték meg 2024. október 18-án Székesfehérváron az Alba Regia Autóvadász Kupát.

2024. Október 14. 00:00, hétfő | Helyi

Helyi identitás és kohézió erősítése Dunaújvárosban 2024/01/11

Sajtóközlemény

2024. Szeptember 27. 17:31, péntek | Helyi

ELTŰNÉS MIATT KERESSÜK NAGY JÁZMINT

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.