Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Augusztus 20. 00:30, csütörtök | Helyi

Augusztális: praktikus információk

Augusztális: praktikus információk

Az idén is megrendezték a mazsorettek és fúvós zenekarok találkozóját. Ezúttal a Dózsa György úton vonultak fel az együttesek. Az idén kissé kevesebben voltak, de hangulat remek volt..

Elfoglaltságra való hivatkozással több fellépő is nem vállalta a részvételt, az utolsó pillanatban pedig a dunaföldváriak mondták vissza a szereplést. De ez sem a színvonalon, sem a hangulaton nem változtatott.

2015. augusztus 20-án a Szalki sziget ad idén is otthont az Augusztális 2015. rendezvénynek. A program 9 órakor kezdődik fúvósok zenéjével és a mazsorettek táncos műsorával.

11 órakor kezdődik a városi ünnepség, majd a zenicai néptánccsoport és a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes műsora lesz látható. A délelőtti blokkot Dunaújváros Big Band zenekar műsora zárja.

13.30-tól helyi táncegyüttesek előadásával kezdődik a színpadi műsor, ahol Tóth Bogi diákjai és barátai, a MaxPain, a Flash tánccsoport és a World Dance Hungary lépnek fel. Ezt követik a koncertek, amelyek több szempontból is egyedülállónak minősülnek. Fellép többek között Janicsák István és az asszonykórus, majd megérkezik Janicsák Veca is. Kivételes alkalom, hogy apa és lánya egy színpadon szerepeljen.

A folytatásban 16 órakor MC Pita a reggae világába kalauzol minket, majd a United együttes élő koncertje lesz hallható.

18 órától a Versek Neked – mondd és rappeld produkció lesz megtekinthető a színpadon, mely kifejezetten a dunaújvárosi augusztus 20-i rendezvényre készül.

18.50-kor szintén egy kivételes műsorszámmal folytatódik műsor. A két nagy rocker, stílusviláguk két riválisa, Kalapács József és Rudán Joe a Pokolgép énekeseiként egy közös akusztikus koncerttel állnak színpadra.
19.30-kor Atilla Fiai Társulat részleteket ad elő rockoperákból.
21 órakor az elmaradhatatlan tűzijáték szórakoztatja a Szigetre látogatókat, majd Nagy Feró és a Beatrice koncert zárja a színpadi műsor.

Egész napos sportprogramok (foci, röplabda, kézilabda) mellett játszóház, légvár, trambulin, vidámpark, mesebusz várja a családosokat.

A felnőtteket bor- és pálinkakóstoló, grillételek, kenyérlángos, kürtöskalács fogadja. A strand részen Európai uniós stand, saját légvár, kézművessátor várja a kilátogatókat, amelyek ingyenesen vehetők igénybe.

A KNYKK Zrt. menetrend szerinti buszjáratokat indít a Szalki-szigetre. Teljes útlezárás csak a Strand utcán lesz, a sziget egyéb útvonalain forgalomkorlátozó táblák kerül kihelyezére. A Sziget út teljes szakaszán megállni és várkozni tilos, 30 Km/h és gyalogosok veszélyt jelző táblák lesznek érvényesek. Három helyen tudnak majd parkolni a vendégek a „Remix” parkolóban, a Halászcsárdával szemben lévő parkolóban, valamint a kemping mellett ideiglenes kialakított parkolóban. Kerékpár elhelyezési lehetőség a kemping kerítése mellett lesz biztosítva.

A szervezők javalolják, hogy aki teheti gyalogosan, taxival, busszal, vagy kerékpárral közelítse meg a rendezvényt, figyelembe véve a rendezvény látogatottságát és a parkolóhelyek korlátozottságát.

Augusztus 21-én egy mini fesztivál kerül megrendeszére a Dunaújvárosi Vagyekezelő Zrt jóvoltából, ahol a fiatalabb korosztály ízlésének jobban megfelelő produkciók lesznek láthatók. Délután hip-hop és rap koncertek lesznek műsoron színpadon.


Augusztus 22-én a Pentele Városrész Szent István napi ünnepe lesz a Pentele klubházban. 16 órától: köszöntők, Pro Pentele díj átadása, Nótaest, aratóbál.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.