Hírek
2014. Február 15. 10:19, szombat | Helyi
Aura a Dózsa Moziban
Bernáth Zsolt és csapata újabb filmet mutat be ma délután 3 órakor. A filmet létrehozó dunaújvárosi független filmes csapat ezzel ünnepli fennállásuk 20. évfordulóját.
Az Aura című film alapötlete évek óta a fiókban hevert – derül ki a forgatási naplóból - sok más szinopszis és ilyen-olyan fázisban lévő filmterv mellett. Pár gondolat volt csupán, valami ilyesmi: Mi történik, ha négy ember egy reggel úgy ébred fel egy pusztaság közepén egy autóban, hogy sötét van, nem kelt fel a Nap, és ezt követően az egész film éjszaka játszódik? Mard nyitottan a kérdés egészen a premierig, amire előre láthatóan februárban kerül majd sor.
Három hét forgatást és még több utómunkát követően hamarosan újra összeállhat a csapat, akiknek munkáját türelmetlenül várja már valamennyi filmes rajongó és helyi aktivista is.
A négy tinédzser szereplő a Sherlock Holmes nevében c. filmből már ismert Szénási Kristóf és Ungvár Ádám, valamint filmszerepben először mutatkozik be Kapócs Panka és Dubai Péter. Rendező Bernáth Zsolt, producer Kis-Szabó Márk és Váczy Károly, forgatókönyvíró Kis-Szabó Márk, operatőr Szentkuti Tamás, vágó Végh Zoltán, zeneszerző Gulya Róbert.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.








