Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2012. Március 10. 19:25, szombat | Helyi sport
Forrás: Dab. docler

Az Acélbikák nem adják fel!

Az Acélbikák nem adják fel!

Habár a magyar bajnokság elődöntőjében a Sapa Fehérvár AV19 csapata 2:0-ra vezet a Dab.Docler ennek, a dunaújvárosi Acélbikák nem adják fel a küzdelmet, holnap hazai pályán 18:15-kor folytatódó párharc,

Szilassy Zoltán edző beszélt Boda Bencének a csapat jelenlegi helyzetéről:


Mennyire vagy elégedett eddig a srácokkal a döntőben?

Az első mérkőzés után azért maradt némi hiányérzetünk – na meg a győzelmek is hiányoznak egyelőre. Örültünk, hogy a pénteki meccsen már az utolsó másodpercig küzdöttünk. Csütörtökön egy kicsit meg voltunk szeppenve, talán túlságosan is tiszteltük az ellenfelet. Azt is látni kell, hogy pénteken egy kicsit erősebb összetételű Volán ellen kellett játszanunk, ráadásul 0-0-nál még két kapuvasunk is volt. Ha az egyik beakad, másképp is alakulhatott volna a végeredmény. Nagyon szeretnénk, ha vasárnap mi tudnánk megszerezni a vezetést. Azt is meg kell jegyezni, hogy nekünk a szezon során kevés alkalommal kellett az eredmény után kapaszkodni – főleg egy ilyen kaliberű csapat ellen. A helyzetkihasználásunkon mindenféleképpen javítanunk kell. Úgy láttam, hogy a nagy helyzeteket tekintve nem volt nagy a különbség a két csapat között, csak míg mi elpuskáztunk többek között két percnyi kettős emberelőnyt, addig ők könyörtelenül kihasználták az előttük adódó lehetőségeket.

Van-e esély a fordításra?

Esély mindig van. A mi célunk egyértelműen az, hogy hétfőn Fehérváron játszunk. Sok közeli példa igazolja, hogy a rájátszásban minden megtörténhet (lásd a Miskolc, vagy a Ljubljana példáját). Úgy gondolom, ha nekünk minden összejön, a Fehérvár pedig egy rosszabb napot fog ki, akkor behúzhatjuk a vasárnapi mérkőzést. Eddig sem mi voltunk az esélyesek, ám az teljesen biztos, hogy az utolsó pillanatig ezer százalékkal akarjuk majd a sikert.

A holnapi mérkőzésen zajlik majd a hagyományos Acélbika Díjjal kapcsolatos szurkolói szavazás is, erről itt találnak részleteket: http://dabdocler.hu/hirek/20120309-FansCho/

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek

Ötmillió forint értékű marihuána

Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést