Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Október 07. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Az akcióterv miatt kellett – Giró-Szász a 10 pontos csomagról

Az akcióterv miatt kellett – Giró-Szász a 10 pontos csomagról

A munkahelyvédelmi akcióterv költségei, illetve a jegybanki tranzakciós adó visszavonása miatt volt szükség a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett, 10 pontos csomagra – magyarázta Giró-Szász András a Duna TV műsorában. A kormányszóvivő hangsúlyozta, az intézkedések nagy része kiadáscsökkentés és nem bevételnövelés.

Giró-Szász András kormányszóvivő a Duna Közbeszédben arra az újságírói kérdésre, hogy miért volt szükség erre az intézkedéscsomagra, elmondta: a 2013-as költségvetéshez képest a nyár folyamán a Fidesz-KDNP frakció kezdeményezésére a kormány elfogadta a munkahelyvédelmi akciótervet, amelynek a költségei 300-320 milliárd forintot tesznek ki – mondta. Továbbá közölte: emellett már nem számolunk a jegybankra kirótt illetékkel a költségvetésben, s ez a kettő már eléri a 390-400 milliárd forintot, ezért volt szükség ezekre a lépésekre - közölte a kormányszóvivő.

Giró-Szász András ugyanakkor kiemelte, hogy ezeknek a lépéseknek a nagy része kiadáscsökkentés és nem bevételnövelés. „Nem arról van szó, hogy újabb lépések történtek volna, újabb pénzek bevételére, hanem az áfacsalás és az adóbehajtás területén egy nagyobb eredményességet prognosztizáltunk.”

Matolcsy György bejelentette, hogy az áfabevételek 95 milliárd forintos növekedésével számol a kormány jövőre annak köszönhetően, hogy a pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között online kapcsolatot alakítanak ki a kiskereskedelemben. Giró-Szász András erről elmondta: ezt a módszert már több országban is bevezették, például az olaszoknál és a svédeknél is. „Ahol ezt bevezették ott nagyságrendekkel nőtt a befizetési arány” – mondta. Hozzátette: ma Magyarországon 5-700 milliárdra becsülik a be nem fizetett áfát.

A közszféra tervezett, 22 ezer főt érintő leépítéséről, s az utánpótlás leállításáról Giró-Szász András úgy vélekedett: nyugdíjba vonulásból fakadó szabad státusz be nem töltése, nem egyformán fog érvényesülni a közszféra minden területén. Hiszen akár az egészségügyben, akár az oktatásban lehetnek olyan kivételek, amelyek a specifikációból fakadnak – mondta. Példaként felhozta, hogy ha nyugdíjba megy egy kémia tanár, annak a helye nem tölthető fel egy földrajz tanárral. A kormányszóvivő ugyanakkor hozzátette: „azt is látni, kell, hogy az oktatásban az elmúlt 10 évben közel 20 százalékkal csökkent a diákok száma, míg a pedagógusok száma kevesebb, mint 8 százalékkal.”
Jövőre a készpénzfelvétel után 3 ezrelékes pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni – Giró-Szásznak erre is volt magyarázata. „Egész Európában és Magyarországon is a feketegazdasággal szembeni elsődleges küzdelem helye a készpénzfizetés minél erősebb visszaszorítása és a bankközi átutalások preferálása” – mondta a szóvivő. Mint közölte: „ez az elsődleges módja annak, hogy megszüntessük azt a feketegazdaságot, amely nem csak az államot és az állampolgárokat károsítja meg, hanem nagy mértékben hozzájárul a bűnözés alakulásához.”

Giró-Szász András Az Estében közölte: nem tévedtünk a számokat illetően, „az Európai Unió majd minden tagállamában, Közép-Európában minden tagállamban az elmúlt héten csökkentették a növekedési kilátásokat, a növekedési mutatókat (…) a magyar kormány is ezt beépítette, feldolgozta. Éppen ezért a mai bejelentés világosan egy 1 százalék körüli növekedést prognosztizál és 2,7 százalék államháztartási hiányt prognosztizál” – idézi a kormányszóvivő szavait a hirado.hu.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során