Hírek
2015. Augusztus 02. 08:35, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: dpase
Az NB II-t is vereséggel kezdtük
A Siófok ellen kezdte meg a bajnoki sorozatát a Merkantil Bank Liga NB II-es mezőnyében csapatunk.
BFC Siófok – Dunaújváros PASE 4-2 (2-1)
Jól kezdtük a találkozót, hiszen Orosz már a 2. percben megcélozta a hazai kaput. A válasz az ötödik percben érkezett, amikor Ivancsics szánta el magát lövésre, Szűcs pedig újheggyel, bravúros mozdulattal tolta léc fölé a labdát.
Kiegyenlített mezőnyjáték után a 14. percben egy jobboldali akció után Czár hibáját kihasználva szállt középre a labda, amely Ivancsics elé pattant, aki közelről könnyedén talált a kapuba (1-0).
Szerencsére szinte azonnal jött a válasz. Villám tálalt szépen Orosz elé, aki jobb oldalról befelé cselezte magát, majd pontosan lőtte ki 16 méterről a kapu jobb felső sarkát (1-1). A gólváltást követően átvettük a kezdeményezést, amely a 24. percben hozott gólveszélyt. Ekkor Czár keveredett előre, aki 17 méterről lőtt centikkel mellé. Egy jobb oldali szögletet követően a 35. percben ismét megszerezte a vezetést a hazai csapat. A teljesen tisztán álló Tamás fejelt a kapu bal oldalába (2-1). Az újabb hátrány megfogta a mieinket, akik a félidő hajrájában kerültek újabb helyzetbe, de Magasföldi 8 méterről centikkel a kapu fölé lőtt.
A szünetben cserélt Artner Tamás. Fejős helyére Jakab állt be. Azonnal megpróbáltuk nyomás alá helyezni a hazaiakat, akik saját térfelükre visszaállva verték vissza akcióinkat. Az 54. percben jutottunk lövéshez, ekkor Jakab lőtt 16-ról, de a hazai kapus szögletre tolta a labdát. Három perccel később Villám kerülte meg őrzőjét, jól passzolt középre Magasföldihez, de a védők menteni tudtak. Magasföldi tekerte szabadrúgásból kapra a labdát, melyet Bozsó szögletre mentett. Állandósult a fölényünk, de meddőnek bizonyult, hiszen egy kontra végén Nagy megszerezte a hazaiak harmadik gólját (3-1). A félidő közepén Jakab futott el szépen a jobb szélen, aki középre tekert, és a jól érkező Havasi kapásból kilőtte a bal alsó sarkot, aki így góllal mutatkozott be csapatunkban (3-2). Artner Tamás szerkezet váltott, hiszen Eppelt is pályára küldte. A sokadik hazai szöglet után növelte előnyét a Siófok. A kapunk előtti védekezési hibát a csereként beállt Elek használta ki (4-2). Jakab lőtte telibe a felső lécet, majd Vaskó csúsztatását ölelte magához Bozsó. A nyitány sajnos nem sikerült, melyen megérdemelten nyert a Siófok.
BFC Siófok – Dunaújváros PASE 4-2 (2-1)
Siófok, 500 néző
Vezették: Radványi Ádám, Kepe Arnold, Kulman Tamás, Sipos Katalin.
BFC Siófok: Bozsó Antal – Mogyorósi József, Kozma Richárd, Farkas Norbert, Nagy Dániel, Ivancsics Gellért, Futó Zsombor, Rusvai László, Szivacski Donát, Tamás László Hunor, Nagy Richárd. Cserék: Hanzl Máté, Kis Tamás, Banai Balázs, Elek Bence, Szekszárdi Tamás, Bene Zsombor, Czingráber Máté. Vezetőedző: Kopunovic Goran.
Dunaújváros PASE: Szűcs Lajos – Villám Balázs, Vaskó Tamás, Burucz Barna, Czár Richárd, Tóth Csaba, Petneházi Márk, Magasföldi József, Fejős Áron, Havasi Dániel, Orosz Márk. Cserék: Dániel Csaba – Eppel Márton, Melczer Vilmos, Sárközi Norbert, Koval Viktor, Jakab Dávid, Tamaskó Ádám. Vezetőedző: Artner Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.