Hírek
2014. Február 10. 23:59, hétfő | Helyi
Az Összefogás dunaújvárosi szervezeteinek sajtónyilatkozata
Sajtónyilatkozatban reagált a Fidesz Bajnai Gordon látogatását követő nyilatkozatára az Összefogás helyi szervezete.
"...Nem vágyunk állóháborúra, nem élvezzük a sárdobálást, de mivel a kampány kellős közepén járunk – kénytelenek vagyunk válaszolni. Kénytelenek, már csak azért is, hogy ne gondolják azt a kormánypárt dunaújvárosi helytartói, hogy bármit mondhatnak, bármit is belehazudhatnak az emberek szemébe.
A Fidesz megszorításokkal riogatja az embereket, ha az ellenzéki Összefogás hatalomra jutna az áprilisi választáson. Nincs jobb szó erre, mint: hazugság! Az az állampárt állítja ezt, amelyik soha nem látott mértékben vetett ki adókat az elmúlt években. Az egységes adókulcs lehet, hogy jól hangzik, van, aki ezzel is jól járt, de a kétkulcsos személyi jövedelemadó eltörlésével az Orbán-kormány a magas jövedelműek javadalmazását növelte jelentősen az alacsony fizetésű alkalmazottak és alkalmazóik rovására. Ennek eredményeként a tízmilliós Magyarországon ma 4,5 millióan a szegénységi küszöbön vagy az alatt tengődnek. Ezen szeretnénk változtatni. Igen, ezen. Úgy, hogy igazságos legyen! Éppen úgy, ahogy a rezsicsökkentésen.
A legnagyobb arcátlanság az, amikor a Fidesz a kiváló foglalkoztatási adatokkal dicsekszik. Ebben benne van számos külföldön dolgozó magyar is, akiknek tábora az Orbán-kormány alatt gyorsan gyarapszik, és számuk ma már legalább 300 ezer, de lehetséges, hogy ennél is több. Ehhez járul az Orbán-kormány által igencsak favorizált közmunkaprogram, amely 200 ezer embernek "biztosított" alacsony képesítést igénylő részmunkaidős állást. És hab a tortán, ha a foglalkoztatás növeléséről Dunaújváros polgármestere és országgyűlési képviselője beszél, aki egy fűszálat nem tett odébb egyetlen munkahely létesítéséért sem! Az ő tevékenysége ebben a kérdéskörben is, gyakorlatilag értékelhetetlen.
Amit a Fidesz Dunaújvárosban művelt az elmúlt évek során, az elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan. A hatalmuk megtartása érdekében ma már csak kiabálnak és kínosan feszengnek. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy: nem kell félni! Áprilisban és majd októberben ugyan távozniuk kell! Az élet megy majd tovább és egy igazságos, demokratikus országban Önök is jobban fogják magukat érezni. Akkor már nem kell rettegniük nagyvezérük haragjától sem!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
