Hírek
2026. Február 05. 10:27, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
Az adatok szerint 2022 januárja és 2025 augusztusa között több sértettet tévesztett meg azzal, hogy különféle uniós támogatások, pályázatok és projektek elnyerését ígérte. Amint arról korábban beszámoltunk, a gyanúsított pályázati irodánál dolgozó szakemberként, valamint egy ismert magyar bank vezetőjének nevelt lányaként mutatta be magát, ezzel hitelesítve állításait. A sértettek a kedvező elbírálás reményében többször jelentős összegeket adtak vagy utaltak át neki.
Kiderült, hogy a nőnek sem jogosultsága, sem lehetősége nem volt pályázatok intézésére, nem is nyújtotta be azokat. Cselekményével 17 sértettnek okozott kárt, amelynek összege megközelíti a 189 millió forintot. Négy sértett kára részben vagy egészben megtérült.
A rendőrök a csaló lakóhelyén tartott kutatás során több mint 15 millió forintot, mobiltelefonokat és iratokat foglaltak le.
Kihallgatásán a gyanúsított – aki 2025 szeptembere óta letartóztatásban van – tagadta a bűncselekményeket és a bankvezetőre tett hivatkozásait, ezt azonban a nyomozók megcáfolták. Az elmúlt években nem volt az asszonynak bejelentett munkahelye és rendszeres jövedelme, adószámláján hátralék halmozódott fel, valamint végrehajtási eljárás is folyt ellene.
A Fejér vármegyei nyomozók lezárták az eljárást, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 07. 15:00, hétfő | Belföld
Hegedűs Zsolt: egy budapesti kórházban indul az Én is Veled táncolok program
Megtartották az \"Én is Veled táncolok\" kezdeményezés első önkéntesfelkészítő tréningjét, a pilotprogram egy budapesti kórházban indul - közölte az egészségügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Szeptember 07. 13:00, hétfő | Külföld
Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban
2026. Szeptember 07. 11:00, hétfő | Belföld
Vitézy Dávid: a Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel
A Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel - közölte a közlekedési és beruházási miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
2026. Szeptember 07. 10:00, hétfő | Belföld
A hét elején még kánikula várható, majd megérkezik a kora őszies idő
A jövő hét elején még visszatér a kánikula és szerdán 30 és 36 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, majd erős széllel hidegfront érkezik, ami többfelé okozhat esőt, záport, zivatart.
