Hírek
2016. Április 11. 00:37, hétfő | Helyi sport
Bejutottunk az EHF Kupa döntőjébe!
Negyven percig parádézott, majd támadásban és védekezésben is visszaesett együttesünk a Randers ellen, de hiába nyertek kettővel a dánok Dunaújvárosban, végül akadémiánk jutott be az EHF Kupa döntőjébe.
Kétgólos előnyből, elszántan és bizakodva várta ma délután négy órától az EHF Kupa elődöntőjének visszavágóját csapatunk a dán Randers ellen. Ugyan a találkozó előtt a mieink voltak lényegesen kedvezőbb helyzetben, csapatunk minden tagja nagyon kemény mérkőzésre számított, s természetesen arra, hogy a párharc végén mi örülhetünk majd a fináléba jutásnak.
Ez a hatalmas elszántság szerencsére már a mérkőzés elején testet is öltött a mieink játékában, hiszen Zdravko Zovko együttese úgy kezdte az összecsapást, hogy hamar tudatosítani akarta a dánokkal azt, hogy ne is álmodjanak a továbbjutásról. A sportcsarnokot színültig megtöltő drukkerek legnagyobb örömére sorozatban lőtt három találattal nyitott a Kohász, s bár a nyolcadik percben szerzett első találatuk után a vendégek is egyre többször találtak kaput, Kovács Annáék biztosan tartották korán szerzett előnyüket, így a Randers szakvezetője már a 14. percben kénytelen volt magához hívni tanítványait (7-4).
A rövid pauzát követően két dán gól miatt szomorkodhattunk, ám a következő szűk tíz percben állva hagyta ellenfelét a DKKA, mely támadásban parádézott, Szalai, Vincze, Azari, s az ezúttal is ellenállhatatlanul játszó Kovács is betalált, miközben Oguntoye halmozta a bravúrokat, így a 22. percben hat góllal, összesítésben pedig nyolccal állt jobban ellenfelénél a Kohász (12-6). A vendégek a 25. percben törték meg hosszú gólcsendjüket, ám együttesünkben mindig volt valaki, aki támadásban hozzátette a csapat játékához a maga jó teljesítményét, így hiába igyekezett az ellenfél, állandósult a mieink hat-hétgólos vezetése, s úgy tűnt, hogy az első félidő végére el is dönti a továbbjutást együttesünk (16-10).
A hazai drukkerek jó kedve a második félidőben csak tovább fokozódott, hiszen - emberhátrányban - előbb Vincze Melinda lőtt kilencről a bal felsőbe, majd Horváth Bernadett remek lefordulása hozott újabb dunaújvárosi gólt, s a 35. percben már 19-11-es Kohász-előnyt mutatott a sportcsarnok eredményjelzője. A tetemes előny tudatában azonban egy kicsit kényelmessé vált együttesünk, amit azonnal ki is szúrt Zovko-mester, aki korán időt kért, hogy folyamatos koncentrációra ösztökélje tanítványait. Sajnos a megbeszélés után sem sikerült felpörögnie játékosainknak, akik támadásban váltak bizonytalanná, s a technikai hibákat, kihagyott ziccereket sorozatban szerzett négy góllal büntették a dánok, akik öt perc alatt megfelezték hátrányukat (19-15).
Nagyon fontos pillanatban védett hétméterest a csereként beállt Triffa Ágnes, ám az ellenfél kapuja előtt elfogyott a mieink tudománya, s ezt megérezték a dánok is, akik tovább keményítettek védekezésükön, még jobban elbizonytalanítva ezzel a mieink játékosait. Egyre inkább fogyott a Kohász előnye, az 53. percben négy, míg négy perccel a meccs vége előtt már csak egy találattal vezetett együttesünk, így őrült izgalmakat ígért a meccs véghajrája (22-21). Vincze Melinda szép találata után viszont nyeregben érezhette magát együttesünk, hiszen két góllal vezetett, ám a dánok továbbra sem adták fel, két perccel a lefújás előtt egalizáltak sőt, a vezetést is átvették (23-24).
Zdravko Zovko időt kért, de az utolsó hazai támadás is egy kihagyott ziccerrel ért véget, melyből újra átrohantak rajtunk a vendégek, ám hiába lőtt Danielsson is Oguntoye kapujába, s hiába nyert 25-23-ra a Randers, idegenben lőtt több találatának köszönhetően végül a mieink jutottak be az EHF Kupa döntőjébe. A találkozó végén joggal jártak örömtáncot a Kohász kézilabdázói, hiszen tizenhárom esztendő elteltével jutott be dunaújvárosi kézilabda csapat egy nemzetközi kupasorozat fináléjába, ahol a német Metzingen együttese ellen küzdhetnek meg Zdravko Zovko tanítványai a végső győzelemért.
A vereség ellenére is nagyon boldog volt együttesünk szakvezetője, aki szerint közel negyvenöt percig kiválóan játszott csapata.
"A mérkőzés háromnegyedéig remekül játszottunk, biztosan irányítottuk a meccset, ám a véghajrára sajnos elfáradtunk, a belső négyesünk már nem tudott olyan szinten teljesíteni, mint korábban. Talán fejben és fizikálisan is felőrlődtünk a mérkőzés végére, de a legfontosabb célunkat, a döntőbe jutást kivívtuk, s ma ez volt a lényeg" – fogalmazott Zdravko Zovko a mérkőzés után.
A dánok szakvezetője is rendkívül sportszerűen nyilatkozott a találkozó után. Ryan Zinglersen elégedett volt csapata játékával, de elismerte azt is, hogy egy nagyon jó együttessel szemben este ki a kupából
"Nagyon szeretem a dunaújvárosi csarnokot, többször jártam már itt, s a hangulat mindig magával ragadó volt, most is remek hangulatú meccset játszottunk. Nagyon büszke vagyok csapatomra, hiszen összesítésben már tízgólos hátrányban voltunk a második félidőben, mégis csak egy hajszállal maradtuk alul. A Dunaújváros egy nagyon jó csapat, remek játékosokkal, gratulálok nekik a döntőbe jutáshoz" – értékelt a Randers szakvezetője.
DKKA - Randers HK 23-25 (16-10)
DKKA: Oguntoye, Azari 2, Kovács 7, Bulath 1, Horváth B. 1, Triscsuk 4, Vincze 5. Csere: Triffa (kapus), Takács D., Szalai 2, Klujber 1, Ferenczy, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Randers HK: Greve, Danielsen 1, Westberg 6, Schumacher 2, Heindahl 1, Dalby 6, Gosse. Csere: Gade (kapus), Danielsson 2, Larsen 1, Johansen 1, Kristensen 4, Hojlund, Schultz 1. Vezetőedző: Ryan Zinglersen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
