Hírek
2015. Május 04. 21:59, hétfő |
Helyi
Forrás: a kép illusztráció
Bronzért labdázhatnak a lányok
Sajnos nincs meg a döntő a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület felnőtt női csapatának. Az elődöntő második összecsapásán ugyanis a Szentes ismét jobbnak bizonyult lányainknál.
A mérkőzés előtt már egy viszonylag furcsa döntés is borzolta a kedélyeket. Mihók Attila, a dunaújvárosi lányok vezetőedzője a szövetségtől hárommeccses eltiltást kapott a pénteki mérkőzésen történt eset miatt. Így a dunaújvárosi kispadon Zsámbok Lili foglalta el az edzői széket.
Az első negyed így is álomszerű kezdést hozott. Szilágyi Dorottya kettő, míg Horváth Brigitta és Menczinger Kata találatára csak kétszer tudott válaszolni a vendég együttes. A folytatásban azonban hatalmasat fordult a világ. Lányaink rettentő pontatlanul játszottak, három ötméterest is hibáztak, és mind védekezésben, mint támadásban a sok elszórt labda miatt kellett úszniuk az eredmény után. A harmadik felvonás végén még kettővel a Szentes vezetett, ami nem tűnt ekkor még ledolgozhatatlan hátránynak, ám közelebb nem sikerült kerülni ellenfelünkhöz, sőt a végére négyre nőtt a távolság a két csapat között.
Okkal lehet tehát csalódott a DFVE együttese, több volt ebben a mai találkozóban, azonban most már távolabbra kell tekinteni és koncentrálni a bronzmérkőzésre, ahol az ellenfél az UVSE és a BVSC párharc vesztese lesz.
DFVE – Szentes
8 – 12 (4-2,1-4,2-3,1-3)
DFVE: Kasó, Szilágyi 3, Menczinger 1, Gurisatti 2, Horváth 2, Huszti, Slagter, Garda, Ziegler, Vályi V., Brávik, Mchunu, Vályi F., Barna. Edző: Zsámbok Lili.
Mihók Attila (Dunbaújváros): „A mérkőzésre a győzelem reményében kitalált taktikánk magában hordozta a veszélyét egy nagyobb vereségnek is – ez lett a vége. A szoros emberfogást három negyedig azt gondolom, jól megoldottuk, ám az ebből adódó helyzeteinket nem lőttük be, gondolok itt a sok kihagyott fórunkra, valamint három ötméteresre. Különösen azt utóbbiak rendkívül fájóak, hiszen ezeket követően más lélektani állapotban játszottak a játékosok. Az ellenfél három meghatározó játékosa, Bujka, van der Sloot és Miskolczi a végén már felszabadultan kis túlzással azt csinált, amit akart. A párharc előtt eldöntöttük, semmit sem foghatunk a fiatalságra, mindazonáltal azt nem árt azért megjegyezni, mennyivel rutinosabb az ellenfelünk, amelyet sikerült nagy csatára késztetnünk.”
Tóth László (Szentes): „Alaposan felkészültünk a Dunaújvárosból, éppen ezért ez a mérkőzés talán egy fokkal könnyebb volt, mint a hazai. A védekezésünk néhány hibától eltekintve rendben volt, centerben többen is remekül játszottak, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez. Úgy látom, talán mostanra érett össze igazán a csapat, rendkívül egységes, ez pedig biztató a jövőre nézve. Várjunk ellenfelünket, addig pedig edzünk, mert a fináléban a címvédés a célunk.”
Gurisatti Gréta (Dunbaújváros): „Megpróbáltuk, nem jött be, nem sikerült. Igyekeztünk nagyon gyorsan játszani, szoros védekezni. A három kihagyott ötméteres sajnos sokba került. Ellenfelünk rutinosabb csapat, bízom benne, majd jövőre másként alakulnak az ilyen meccseink.”
Bujka Barbara (Szentes): „Gigászi csata, verekedős meccs volt, de mi jobban bírtuk. Jobban bírtuk, mert azt gondolom, jobb csapat vagyunk, ez a két mérkőzésen be is bizonyosodott. Örülök, hogy jól ment, igen, jót tesz a lelkemnek is a szezon korábbi történései, a kihagyás miatt végre segíteni tudom a csapatot. Nagyon együtt vagyunk, bárki legyen a döntőben az ellenfelünk, jó esélyünk van a végső sikerre is.”
Merész András (szövetségi kapitány): „A női vízilabda méltó hírverése volt a találkozó. Jó színvonal, jó meccs. Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, ettől kissé férfiassá vált a csata, bár halkan megjegyzem, a megszámlálhatatlanul sorjázó kiállítások furcsává is tették. Más kérdés, ez cseppet sem befolyásolta a végeredményt, hiszen a Szentesnél a több jó egyéni teljesítmény döntőnek bizonyult.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
