ASC Corona Brasov – Dab.Docler 2-1 (1-1, 1-0, 0-0)

Dab.Docler: Sevela, Lindgren, Huba, Szappanos, Ladányi, Kiss Á., Nagy R., Erdélyi, Azari, Galanisz, Peterdi, Gröschl, Jabornik, Pavuk, Contois, Somogyi 1, Hruby (1), Szabados, Papp V. Vezetőedző: Stephan Lundh.

A negyedik mérkőzést játszotta ma este a MOL Liga elődöntőjében csapatunk, mely számára csak a győzelem volt az elfogadható a Brassó elleni összecsapáson, hiszen ellenkező esetben igen hamar véget ért volna Stephan Lundh tanítványai számára a sorozat.

Hiába a vezetés

Acélbikáink nem kezdték akkora elánnal az összecsapást, mint egy nappal korábba, így az első öt-hat percben egyik kapu előtt sem adódott igazán komoly lehetőség. A 7. percben azonban így is megszerezte a vezetést csapatunk, miután Hruby egy bátor előre törés végén a kapu előtt álló Somogyihoz passzolt, s bár az első próbálkozást még védte Polc, a kipattanót már bekotorta a második dunaújvárosi meccsen két gólt szerző csatár (0-1). Nem sokáig örülhettünk azonban az előnynek, mert a másfél perccel később Gröschl állt ki két percre, s az előnyével élni tudott a házigazda, mely Hietamaki beleérős találatával kiegyenlített (1-1). A folytatásban egy-két kisebb lehetőség adódott mindkét gárda előtt, de az igazán komoly helyzetekkel és a folyamatos játékkal ez

Egyúttal adósak maradtak a felek, így döntetlennel vonulhattak az első pihenőre.
A térfélcserét követően előbb Peterdi veszélyeztetett, majd másodpercekig a hazai gólvonal előtt pattogott a pakk, de Ladányi nem tudta beütni a kapuba, s ekkor már joggal érezhették a DAB drukkerei, hogy el van átkozva a csapat. Érzésüket a 23. percben tovább erősítette, hogy Sevela rossz irányba passzolt egy hátracsorgó korongot, melyből Molnár a kapu elé érkező Péter Róbertet játszotta meg, aki már a házigazdáknak szerezte meg a vezetést (2-1).

A gól után ráadásul azonnal emberhátrányba kerültünk, s bár ezt sikerült kivédekezni, de túl sok öröm nem maradt a folytatásra sem, mert továbbra is rengeteg hibával játszottak az Acélbikák, akik számára alig-alig jutott esély az ellenfél kapuja elé kerülni, így az egyenlítésről csak álmodozhattak a mieink.

Megérdemelt vereség

Az utolsó felvonás előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e változtatnia enerváltnak tűnő játékán az Acélbikáknak, ám igen hamar kiderült, hogy nem. A mieink csak erőlködtek, az elképzelés szikrája is hiányzott a játékukból, így a házigazdák könnyedén uralták a meccset. A Lundh-csapat emberelőnyben sem tudott komoly veszélyt kialakítani, s hiába szorította egyre inkább az idő a mieinket, képtelenek voltak tempót váltani. A Brassó rendkívül taktikus játéka ellen egyik dunaújvárosi sornak sem volt esélye, a belőtt korongokat simán kihozták a házigazdák, akik a palánk mellett is sokkal harcosabbak voltak.
Az 52. percben, Ladányi közeli lövése után azt gondolhattuk, hogy talán most megindulnak felfelé a mieink, de újra csalódnunk kellett, mert ezzel gyakorlatilag az összes puskaporát el is lőtte együttesünk. A véghajrá tulajdonképpen semmi izgalmat nem tartogatott, mert hiába jött le Sevela, s állt be támadó a helyére, az ellenfél kapuja közelébe sem jutottunk, így leperegtek az utolsó másodpercek is, s jöhetett a brassói örömünnep, méghozzá ezúttal sajnos megérdemelten.

Acélbikáink a mai estén nagyon gyengén játszottak, a vezető gól megszerzése után egyáltalán nem tudták folyamatosan nyomás alá helyezni a hazai kaput, így pedig esélyük sem volt arra, hogy kiharcolják a sorozat ötödik mérkőzését. A sors furcsa fintora, hogy a mai eredmény is magyar bajnoki címet ért a mieinknek, mert a Miskolc hazai pályán 7-1-re kikapva esett ki az Érsekújvár elleni elődöntőben, s mivel az alapszakaszban az Acélbikák teljesítettek jobban a magyarországi csapatok közül, így tulajdonképpen "játék nélkül" szerezték meg a bajnoki címet.