Hírek
2011. November 26. 07:55, szombat | Helyi
Designer drogok divatja
Meghalt a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán az első designer drogfogyasztó – hírrel kezdődött a hetünk. Állítólag az MDPV nevű kation túladagolása okozta a fiatal halálát, amelyről azt kell tudni, hogy nem szerepel
Az elmúlt egy évben negyvennél több új szer (42) került a korábbiak apróbb módosításával a piacra. Ez azt jelenti, hogy az egyébként nem Európában működő droglaboratóriumok kilencnaponta hoznak ki valamilyen új szert. Magyarországon a jövőben az alkalmi fogyasztókat nem akarják kriminalizálni, tehát nem lesznek tele velük a börtönök, azonban gátat szeretnének szabni a terjesztésnek, mert az internetet is megrendelhetők a szerek.
- A kábítószerezés egyik oka dr. Bakanek György életvezetési tanácsadó szerint az, hogy az emberek nyolcvan százalékának nincs megfogalmazott célja. A másik ok, hogy a gyerekeket nem úgy szeretik a szülők, a felnőttek, ahogyan kellene. Az emberi ösztönök – a lét- és fajfenntartási, ivadékgondozási ösztönök – felett a siker, a boldogság ösztöne áll, amely hatalmas motiváló tényező. A sikeres ember tudja, mit akar, rövid-, közép- és hosszú távú életcélja, küldetése van. Az emberek csupán felének van középtávú célja, s a hosszú távú még kevesebbek sajátja. Kevesen képesek megfogalmazni maguknak az „életem végéig tartó önképzéssel mások javát szolgálni” célt.
Az iskolai oktatásban erre is hangsúlyt kellene fektetni, miként a hatékony tanulás módszertanára, a kommunikáció technikáira, az önismereti és személyiségfejlesztési módszerekre. A gyereknevelést is tanítani kellene. Ha nem érzi jól a gyerek a családban, odamegy, ahol figyelnek rá, lelép otthonról és a szerhez nyúl – fogalmazott dr. Bakanek György egy drogellenes konferencián. –
Kétezer tíz forradalmi változást hozott a pszichoaktív szerek piacán, a heroin kétezer tizenegyre eltűnt a piacról, s megjelentek a designer drogok – tette hozzá az elmondottakhoz dr. Nagy Gábor, a Bűnügyi Szakértői Kutató Intézet főtanácsosa. Napjainkra a kationok divatja hódít. Vannak olyan vegyületek, amelyek először hazánkban jelentek meg. Elosztó-központtá léptünk elő, innen próbálják elárasztani Nyugat-Európát a távol-keleti laboratóriumokban – 90%-ban Kínában - előállított vegyületekkel. Mivel a mefedron előfordulási gyakorisága 2010 decemberéig emelkedett, tiltó listára került. Eltűnt a piacról, helyette mást
hoztak be.
Az új hatóanyag típusai: a fenetilaminok, katinonok, triptaminok, benzil/fenil piperazinok, szintetikus kannabinoidok és egyéb vegyületek. Értékesítési álneveken kerülnek a fogyasztókhoz – úgy, mint növényi tápszer, tápsó, biokristály, füstölő, ajándéktárgy – akár interneten keresztül is. A szerhasználó azonban nem mindig tudja, hogy mit kap/szed be. Ha valami nem illegális, nem tiltott, nem jelenti azt, hogy biztonságos! E szerek kereskedelmét kellene korlátozni.
Szente Tünde
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

