Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2014. Augusztus 17. 18:32, vasárnap | Helyi

DPASE-LOMBARD PÁPA az edzők szemével

DPASE-LOMBARD PÁPA az edzők szemével

Az 1-1-es döntetlennel végződött találkozót értékelték a szakvezetők.

Dobos Barna (sportigazgató, Dunaújváros PASE): – Úgy érzem, hogy ebben a találkozóban most ennyi volt benne. Egy pontrúgásnál sajnos hibát követtünk el, melyet azonnal góllal büntetett az ellenfél játékosa. Voltak lehetőségeink, de jobban fel kellett volna törnünk ellenfelünk védekezését. Ehhez elől olyan egyéni teljesítményekre lett volna szükség, ami által gólhelyzeteteket lehetett volna kialakítani. Legközelebb ezen kell javítanunk. A mai találkozón látszott, hogy nem vagyunk gyengék, de támadójátékban többre van szükség.

Mátyus János (vezetőedző, Pápa FC): – Melós meccsre készültem, és az is lett belőle.Igazságosnak tűnődöntetlennel végződött az összecsapás. A szívünk ma is a helyén volt, nagyot küzdöttünk, de nem játszottunk túlságosan jól. Nem tudtunk igazából mit kezdeni azzal, hogy egy olyan csapattal találkoztunk, akik hasonló cipőben járnak, mint mi. Az egy ponttal elégedett vagyok, de ennél lehet, hogy egy kicsivel több volt a meccsben. Ha a száraz tényeket nézzük, akkor a labda az ellenfélnél sokkal többet volt, de ezt én nem panaszként mondom. Egy kicsivel több bátorsággal, pontosabb játékkal lehetett volna számunkra kedvezőbb a végeredmény. Sok sikert kívánok a Dunaújvárosnak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.