Hírek
2017. Március 30. 20:22, csütörtök |
Helyi
Forrás: Zoltán Szóládi
Dunaferr SE - Birkózó eredmények
Karcagon rendezték meg 2017. 03. 25-én a 2006-2007-es korosztály Diákolimpiai Országos Döntőjét, ahol tizennégy súlycsoportban 213 versenyző lépett szőnyegre.
A Dunaferr Sportegyesület versenyzői közül 2 fő jutott be a döntőbe, betegség miatt azonban csak Gajzer Bálint indult 35kg-ban a versenyen. Az első körben jó sorsolásának köszönhetően nem kellett birkóznia, mert egyből a 16-os táblán kezdett. 
Gajzer Bálint a dobogó 3. fokán piros melegítő felsőben
Az első mérkőzését tussal nyerte, majd a másodikon ugyanígy kapott ki, így a vigaszágon folytathatta. Itt első ellenfelét tíz másodperc alatt két vállra fektette. A következő ellenfelétől korábban mindig kikapott, azonban most, taktikus birkózással 10-0 arányban győzött. A bronzmérkőzésen esélyesebb versenyzővel találkozott. A szoros csatát 18 másodperccel a vége előtt sikerült megfordítania és pontozásos győzelmet aratva felállhatott a dobogó 3. fokára. A nagyon erős mezőnyben Bálint kiváló teljesítményt nyújtott, megérdemelten lett harmadik.
Fehér Krisztián
edző
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
