Hírek
2014. Július 30. 21:47, szerda | Helyi
Egy évre kölcsönbe!
Zsótér Donát, a 18 éves középpályás is munkába állt.
Zsótér Donát 1996.01.06-án, Szegeden született. A fiatal játékos 2012. október 10-én már 16 évesen bemutatkozhatott a Videoton FC-ben, egy zalaegerszegi győztes Ligakupa-meccsen szerepelt először. A tehetséges középpályás az U17-es csapat alappillérének számított. A Videotonhoz a Puskás Akadémiától érkezett, azt megelőzően a szolnoki Tisza Volán csapatában szerepelt. Donát tagja volt a Mészöly Géza irányította U 19-es válogatottnak is, akik kiharcolták a világbajnokságon való részvételt.
- Nagy meglepetés volt számomra, hogy megkaptam azt a lehetőséget, hogy egy ilyen múlttal rendelkező csapatnál játszhassak a következő szezonban, mely nagy örömmel tölt el. Már télen is szóba került a szerződtetésem, de ez akkor sajnos nem sikerült. Hatalmas siker, hogy feljutott a legjobbak közé a Dunaújváros, akikkel közösen harcolhatok a kitűzött célok eléréséért. Izgalmas lesz, hiszen csapatom és én is újonc vagyok a legjobbak között, ahol szeretnék a lehető leghamarabb bemutatkozni. Nagyon bízom abban, hogy sokszor lehetek majd tagja a kezdőcsapatnak, így játékommal tudom majd segíteni a Dunaújvárost, ezt a nagyon jó közösséget, melyet már az első napok is bebizonyítottak számomra.
- Az öregebbek hogyan fogadtak az öltözőben?
- Őszintén megmondom: túlságosan és meglepően jó szívvel és jólelkűen fogadott mindenki. Nekem ez kicsit furcsa is volt, mert ilyet előző csapataimnál a legelején nem tapasztaltam. Később igen, de a legelején nem. Itt nagyon rendesek hozzám, úgy veszem észre, hogy odafigyelnek rám. Biztos vagyok abban, hogy nekem is kell még idő a teljes beilleszkedéshez, de ezzel nem lesz gond, hiszen azt a kölcsönös tiszteletet és bizalmat, ahogyan játékostársaim felé fordulok, én is megkapom. Biztos vagyok abban, hogy ezáltal jól fogunk majd dolgozni, és minden rendben lesz.
- Motivál-e, hogy egy első osztályban lévő csapathoz írtál alá?
- Úgy érzem, hogy ez a váltás jót fog tenni számomra is. Már most hétvégén be szeretném bizonyítani a dunaújvárosiaknak, a szurkolóknak, valamint volt csapatomnak, a Videotonnak is, hogy jó játékos vagyok. Erre nem biztos, hogy lesz lehetőségem, hiszen csak hétfőn kezdtem el a közös munkát a csapattal, de bízom abban, hogy pályára tudok majd lépni Székesfehérváron a Dunaújváros színeiben. Arra számítok, hogy az új csapatvezetés bízni fog bennem, így sok játéklehetőséget kapok majd. Nagyon jó csapathoz érkezek, hiszen Böőr Zoltán kitűnő játékos, de ismerem többek között Galambos Ádámot, Hosszú Pétert, valamint az ugyancsak Székesfehérvárról érkező Szekeres Adriánt is. Nagyon nagy köszönettel tartozom eddigi klubomnak, a Videotonnak, és boldog vagyok, hogy sikerült megegyezniük az újvárosi klubbal. A szerződésem alapján egy évig adott kölcsön a Videoton, de a teljesítményem alapján félévkor visszahívhat a székesfehérvári klub. Én azonban abban bízom, hogy ezt az egy évet Dunaújvárosban, a csapatért mindent megtéve fogom kidolgozni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.