Hírek
2012. Február 19. 22:37, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: Dab. docler
Egy győzelemre a DAB az aranytól
Kétszer szerzett vezetést a Miskolc, de a Dab.Docler kétszer is egalizált, majd Peterdi góljával a győzelmet is kiharcolta a MOL Liga fináléjának harmadik, miskolci összecsapásán.
Így az Acélbikák egy lépésre vannak attól, hogy megnyerjék a sorozat idei kiírását.
Miskolci JJSE – Dab.Docler 2-3 (1-0, 0-1, 1-2)
Dab.Docler: Sevela, Hüffner, Velebny, Szabados, Galanisz (1), Peterdi 1, Hegyi, Pozsgai (1), Somogyi 1, Vaszjunyin (1), Hegyi Á. Z., Lencsés, Kiss D., Szappanos 1, Gröschl (1), Pavuk, Erdélyi, Nagy R., Virág, Papp V.
Vezetőedző: Stephan Lundh
A MOL Liga döntőjének harmadik felvonása várt vasárnap a Dab.Docler csapatára, mely hosszú utazás után, este fél héttől lépett pályára a Miskolci Jegesmedvék otthonában. A találkozón több dunaújvárosi hokis sem léphetett pályára, hiszen Azari Zsoltra eltiltás, Jobb Dávidra, Kiss Ákosra és Jozef Mihalikra sérülés miatt nem számíthatott Stephan Lundh vezetőedző, aki friss erőkkel (Szabados, Nagy, Virág) igyekezett pótolni a kiesett játékosokat.
A "szokásos" kezdés
A találkozó azonban finoman szólva sem úgy kezdődött, ahogy azt az Acélbikák drukkerei elképzelték, hiszen már az első percben emberhátrányba kerültek a vendégek, s a fórt mindössze tizenegy másodperc alatt gólra váltotta a hazai csapat Saluga révén, így – a dunaújvárosi meccsekhez hasonlóan – ezúttal is a DAB kezdhetett futni az eredmény után (1-0). A folytatásban az Acélbikák továbbra is pontatlanul, sok hibával játszottak, így ritkán kerültek csak oda Budai Krisztián kapuja elé, s ha sikerült is ez nekik, akkor sem tudták értékesíteni lehetőségeiket. A házigazdák viszont lényegesen pontosabban terelgették a pakkot, s akadtak is újabb lehetőségeik, ám Sevela jó formában védve akadályozta meg a hazai támadások befejezését. A harmad hajrájában emberelőnybe kerültek a piros-fehérek, s akadt is pár lövésük, majd Galanisz került nagy ziccerbe, de közelről leadott próbálkozása után Budai is bemutatott egy nagy bravúrt, így az első játékrész végén a Jegesmedvék gárdája vonulhatott minimális előnnyel a pihenőre.
Erőre kapva
A második felvonás elején már nagyobb tempót diktált a DAB, mely rögtön a harmad elején kivédekezett egy miskolci emberelőnyt, majd Pozsgai és Vaszjunyin veszélyeztette Budai ketrecét, ám a párharcokat továbbra is a Jegesmedvék kapusa nyerte. A házigazdák egy-egy meglódulással próbáltak zavart kelteni Sevela ketrece előtt, de inkább a Bikák voltak aktívabbak, ám ez a helyzetek kihasználásában nem mutatkozott meg. A játékrész derekán emberelőnyben támadhattak a vendégek az egalizálásért, de a védelem nagyon fellazult, s kétszer is kontrázhattak a Macik, ám Sevela mindkétszer ziccert hárított, így maradt a minimális miskolci előny. A játékrész derekától már masszív fölényben játszott a dunaújvárosi együttes, ám hiába volt pontosabb és erőszakosabb a mezőnyben a Lundh-gárda, Budai kapuja előtt elfogyott a tudomány, pedig a lehetőségek továbbra is adottak voltak az első DAB-találathoz. Közben persze oda kellett figyelni a vendéglátók kontráira is, melyek rendre magukban hordozták a gólveszélyt, ám a védelem, Sevela kapussal az élén megoldotta feladatait. Másfél perccel a harmad vége előtt aztán már nem volt kegyelem, hiszen Gröschl előbb nagyon keményen megharcolt egy korongért az ellenfél kapuja mögött, majd Szappanos elé játszotta a pakkot, s bár első próbálkozását még védte Budai, a kipattanó játékszert a csatár fonákkal húzta a jobb alsóba, megszerezve ezzel az egyenlítő találatot (1-1).
Egy megpattanó döntött
A harmadik etapot emberhátrányba kezdte a DAB, melyből pillanatok alatt kettős fórba kerültek a Jegesmedvék, s ezt Nagy Gergő bombájával hamar gólra is váltották (2-1), s ha a következő fél percben Dubek nem hibázza el a kihagyhatatlant is, könnyen kétfás hátrányba kerülhetett volna a vendég együttes. A ziccer kimaradt, s közhely, vagy sem, erre rá is fáztak a hazaiak, hiszen a 44. percben a kapu előtt üresen álló Somogyi kapott egy remek passzt Galanisztól, s mivel kapáslövése ellen már Budainak sem volt esélye, újra kezdődhetett minden elölről (2-2). Az újabb gól láthatóan megnyugtatta az Acélbikákat, akik következő emberhátrányukat már könnyedén kivédekezték sőt, miután a 49. percben Peterdi kapura húzott korongja Orosz lábáról pattant be saját kapujába, már a DAB állt közelebb a sikerhez (2-3). Az Acélbikák harmadik találata után mindent egy lapra feltéve támadott a Miskolc, de az újvárosiak esélyt sem adtak nekik az egyenlítésre, ám a véghajrá ezzel együtt még tartogatott izgalmakat. Úgy meg aztán pláne, hogy az utolsó négy percből hármat – jogosan – emberhátrányban játszott a Lundh-csapat, ám a hazaiak hiába hozták le kapusukat is, nem tudtak élni az emberfölénnyel, így a DAB gárdája nyerte a döntő rendkívül izgalmas harmadik felvonását, s már csak egy sikerre áll attól, hogy megnyerje a MOL Liga idei kiírását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.

