– Kisiparos családból származom, valamennyi felmenőm pék volt. A középiskolában Koffán Károly képzőművészhez jártam szakkörre rajzolni, mert édesapámnak, s nekem is, jó készségem volt hozzá. Majd ahogy gyarapítottam a tudást, a szakkörvezető javasolta, hogy ne művészeti pályára menjek, inkább építésznek. Sikerült az egyetemre felvételiznem, ahol 1986-ban diplomázhattam. Székesfehérváron kezdtem dolgozni, alighanem az ott töltött három év tevékenysége is beleszámított ebbe az elismerésbe. 1989-ben kerültem Dunaújvárosba, a Tervező Irodára, annak megszűnéséig.

– Páli Zsuzsanna megyei főépítészi kinevezésével, 2001-ben szabadult fel a dunaújvárosi főépítészi státusz, amelyre sikeresen pályázott. Sokaknak megfoghatatlan, hogy milyen problémákkal néz szembe egy városi főépítész.
– Az építészeti tervezési léptékéről át kellett állni a városi léptékekre, s valljuk be, egész Dunaújváros szinte egy fővárosi kerületnek felel meg. Ugyanolyan összetett problémákkal találkozhatunk: egyszerre van jelen itt sűrűn lakott panelrengeteg, klasszikus értelemben vett társasházi közeg, családi házas övezetek. Eléggé komplex szemléletet igényel, hogy ezekkel együttesen kell foglalkozni. A főépítész az építésztől abban különbözik, hogy egyfajta urbanista szemlélettel kell rendelkeznie a város egészével, rendezésével, a településkép megjelenésével kapcsolatban. Szerencsém volt, hiszen Páli Zsuzsa segítségével éreztem rá erre a látásmódra, mert a kilencvenes években ezeket a városrendezési elveket nem nagyon lehetett elsajátítani.

– A városunk jelenlegi építkezései – az elmúlt tíz évre visszatekintve is – nagyobb léptékűnek mondhatóak. Mit alakítanak ezek a városképen?
– A kórház-, a stadion-, valamint a Római városrészi rehabilitáció mindenképpen megemlítendő városunk életében, ami átgondolt fejlesztés eredménye. Hiszen a város fejlődése szempontjából, éppen a rendszerváltásig fejlődött dinamikusan, azt követően pedig nem azzal kellett foglalkozni, hogy hol találhatók újabb fejlesztési területek, amelyek újabb lakótelepeket, iparterületeket jeleznek. Azzal kellett foglalkozni, hogy miként lehet ezt a hirtelen, gyorsan létrejött várost, a dinamikusan fejlődő építészeti struktúrát kezelni. Nagyon fontos az, hogy az adott városrésznek legyen magja, használható közterületekkel bírjon, funkcióinak meg tudjon felelni. Megörököltünk több paneles lakótelepet, amelyeket tudni kell kezelni, az ott élőket is segíteni kell az életminőségük javításában: üzletekkel, parkolókkal, zöldfelületekkel.

– Ma is kényesen ügyelünk születési helyünk megnevezésére, én Dunaújvárosban születtem, és ha ezt elmondom másutt, kapok érte hideget-meleget.
– Azok a sztereotípiák, hogy ez szocialista város, iparváros – kezdenek kimenni a divatból. Több olyan fórum van, ahol bizony kezdik felértékelni az ilyen típusú városok az életét, az élhetőségét. Itt, helyben megtaláljuk mindazt, amit egy városlakó elvárhat egy településtől: lehetőséget a tartalmas időtöltésre, esztétikus és rekreációját segítő környezetet. Például, a panelből kisétálhatunk a római romkertbe. Hogy mit mond erre egy idelátogató turista, az egy másik kérdés. Sok csoportot vezettem már körbe szakmai és nem szakmai közönséget, s az a tapasztalatom, hogy nem nyilatkoztak becsmérlően, sőt!

– Hogyan fogadta a mostani díjat?
– Örültem amikor több barátom, ismerősöm felhívott, hogy gratuláljon. Jó néhány éve nem gondoltam arra, hogy ezért a munkáért bármiféle elismerés járhat. Amit a kollégáimmal csinálunk, az egy nagy kirakós játék. Ezek szerint elég jól csináljuk ahhoz, hogy másoknak is feltűnjön.

(Pálinkás)