Hírek
2014. Augusztus 07. 20:55, csütörtök | Helyi
Már a széltől sem óvjuk...?!
Egyre kevesebb a biztosított ingatlan.
Magyarországon évről évre csökken a biztosított lakások száma. A szakértők szerint a szerződés számok csökkenésének egyik oka, hogy az ingatlan tulajdonosok nem gondolták, hogy megismétlődhet a szélsőséges viharos, árvizes időjárás. Az elmúlt négy éves időszak kedvezőtlen tendenciát mutat a biztosítók számára. 2010. óta közel 93 ezer szerződéssel kevesebb lett a lakásbiztosítások száma. Továbbá fontos szerepet játszhat az is, hogy az elmúlt években csökkent az új lakások építésének száma. Míg a 2000-es évek közepén 40 ezernél is több új lakás épült, addig a 2013-as évben alig haladta meg a 10 ezret. - mondta Gilyén Ágnes vezető, MABISZ kommunikációs főosztály.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
