Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Március 19. 03:01, kedd | Helyi

Elismerés a mentésért

Elismerés a mentésért

Levélben köszönte meg a hétvégi katasztrófa elhárításában közreműködőknek a részvételt dr.Dorkota Lajos kormánymegbízott.

A katasztrófavédelmi igazgatóságnak, a rendőr-főkapitányságnak, a Magyar Közút Nzrtnek. és az Országos Mentőszolgálat megyei vezetőjének, valamint a Magyar Honvédség Összehaderőnemi Parancsnokság parancsnokának s a települési polgármestereknek, a járási hivatalok vezetőinek írott levelében elismerését, köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki mindazoknak, akik – áldozatvállalásból, akaraterőből példát mutatva – részt vettek a katasztrófahelyzet elhárításában.

A levelet az alábbiakban közöljük.
*****
Már tudjuk: valóban Európa eddig ismert legnagyobb márciusi viharát éltük át az elmúlt napokban. A vihar és a hófúvás miatt Magyarországon mintegy 270 ezer ember került veszélybe a járhatatlan utakon, az elzárt településeken. A szélsőséges időjárás miatt több százan éjszakáztak az autójukban, tízezrek maradtak áram nélkül, mintegy nyolcezer kimenekített embert kellett ideiglenes szálláshelyeken elhelyezni.


Rendkívüli volt a helyzet Fejér megyében is. Az M7-es autópályán tomboló hóviharban kellett karambolozott autók tucatjaiból kimenteni a sérülteket, és eltakarítani – a méteres hótorlaszok mellett – az autók roncsait. A főutakon, mellékutakon s a megye számos településén emberfeletti küzdelmet folytattak a katasztrófavédelmi szakemberek, a tűzoltók, a rendőrök, a közútkezelő szakemberek, a katonák, a mentők, az önkéntesek, a járási és helyi védelmi bizottságok, valamint a jegyzők, a polgármesteri hivatalok köztisztviselői. A vezetők, parancsnokok kitűnő szervező, irányító munkájának, az összefogásnak, együttműködésnek, áldozatkész, megfeszített munkájuknak köszönhetően nem veszítette senki életét a hó fogságába került járművekben, kalandos úton, de mindenki hazajutott, a vonatok és az autóbuszok újra járnak, normalizálódott az élet…


Engedje meg, hogy - mint a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője -, a hosszabb időt követelő, átfogó, szakszerű értékeléseket megelőzve, néhány szóban már most elemezzem a katasztrófa-helyzet elhárításában részt vett szakemberek munkáját. Az Ön és vezető társai szervező, irányító munkáját, valamint munkatársaiknak, a személyi állománynak az élet- és vagyonvédelemben nyújtott, kimagasló, áldozatkész, lehetetlent nem ismerő teljesítményét nagyra becsülöm.
Meggyőződésem: összefogásból, együttműködésből, akaraterőből, áldozatvállalásból példát mutattak valamennyien.
Mindezért köszönetet mondok, és elismerésemet, nagyra becsülésemet fejezem ki.
Székesfehérvár, 2013. március 18.
Dr. Dorkota Lajos

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.