Hírek
2012. December 21. 07:14, péntek | Helyi
Elkerülhetetlenek az elbocsátások
Az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóit december 19-én munkásgyűlésen tájékoztatta a cég jelenlegi helyzetéről Evgeny Tankhilevich cégvezető.
A munkásgyűlés nagy érdeklődés mellett zajlott, a résztvevők száma meghaladta a hétszáz főt. A cégvezető rövid tájékoztatást adott az európai acélipari helyzetről, hangsúlyozva, hogy az acélgyártók többsége az ISD Dunaferrhez hasonlóan nagyon nehéz periódusban van. Kiemelte, a legfontosabb, hogy négy év veszteséges időszak ellenére a vállalat működik, eleget tesz kötelezettségeinek a dolgozók és a beszállítók felé egyaránt. A továbbiakban a tulajdonosoknak, a menedzsmentnek és a munkavállalóknak közösen kell dolgozni a jövő építését segítő megoldásokon.
A folytatásban elhangzott, hogy a cél továbbra is egy fenntartható méretű, versenyképes, modern gyár kialakítása, optimális termelési struktúra, valamint hatékony létszám mellett. Hangsúlyozta, hogy az ISD csoporton belüli munkamegosztásban való eredményes részvétel nagyon fontos a dunaújvárosi acélgyártás fennmaradása érdekében. A tulajdonosok hosszú távú elkötelezettségét mutatja, hogy 2013-ban a már korábban elkezdett, és a gazdasági válság miatt felfüggesztett beruházások folytatását tervezik.
A cégvezető tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy 2013. január közepén átépítésre leállítják az I-es számú nagyolvasztót, a beruházás finanszírozásának kérdéseit a tulajdonosok jelenleg tárgyalják, a dunaferres menedzsment ez idő alatt is a folyékony fázis fennmaradásáért dolgozik.
A létszám-optimalizáció kapcsán Tankhilevich kijelentette, hogy végrehajtása elkerülhetetlen lépés lesz, elsősorban az adminisztratív és vezetői munkakörökben dolgozókat fogja érinteni, és lebonyolítását a lehető leghumánusabb módon, a hatályos jogszabályoknak megfelelően fogják végrehajtani. A lőrinci hengermű termelésének beszüntetése kapcsán elhangzott, hogy a dolgozókat állásidőre küldik, a telephely további sorsáról pedig egyeztetéseket folytatnak.
Tankhilevich azt javasolta, hogy a munkavállalók és a menedzsment közösen találja meg a jelenlegi nehéz helyzetből kivezető megoldást, amelynek része az is, hogy rövid távon mindenkinek áldozatot kell hoznia a vállalat fennmaradása érdekében. Kérte, hogy a 2013-as évre vonatkozóan a Kollektív Szerződésben rögzített, 13. és 14. havi juttatásról, az idei év második felére járó bérfejlesztésről, valamint a jövő évi bérfejlesztés lehetőségéről mondjanak le a dolgozók a cég jövője érdekében. Mindezek révén mintegy 7-8 milliárd forintnyi értékben képződne fejlesztésekre fordítható pénzügyi forrás a vállalatnál.
A cégvezető tájékoztatóját követően megválaszolta az előzetesen elküldött és a helyszínen feltett kérdéseket, majd végezetül a munkabéke megőrzésének fontosságára hívta fel a megjelentek figyelmét.
Végezetül mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és reményteljes új évet kívánt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
