Hírek
2016. Szeptember 22. 21:43, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: acelbikak.net
Érkezik a Debrecen
A Debrecen elleni hazai találkozóval folytatja a Dunaújvárosi Acélbikák csapata pénteken este hat órától a MOL Liga küzdelmeit.
A jó kezdés, a Titánok és a Galac elleni győzelmeket követően egy kicsit megtorpantak jégkorongozói, s a Debrecen, valamint a Ferencváros ellen is szoros vereséget szenvedtek a MOL Liga harmadik és negyedik fordulójában. Lee Gilbert tanítványai jelenleg a hetedik helyen állnak a nemzetközi sorozatban, ám sokat már nem kell várniuk a javításra, mivel pénteken újra hazai környezetben rugaszkodhatnak neki pontjaik gyarapításának.
Az ellenfél azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a harmadik helyezett Debrecen csapata látogat Dunaújvárosba a MOL Liga ötödik fordulójában. Fontos információ az összecsapással kapcsolatban, hogy az eredetileg meghirdetett fél hetes kezdési időpont helyett fél órával korábban, este hat órától húznak szerelést Acélbikáink a Muhin-csapat ellen. Holnapi vetélytársunk igen jól kezdte a szezont, ugyanis első három mérkőzését megnyerte, s csak a legutóbbi játéknapon szenvedte el első vereségét, ám a miskolci 1-3 vezéráldozattal is járt, mert két orosz játékosuk, Koszourov és Bezrukov is eltiltást érően viselkedett a jégen: előbbire három, míg utóbbira négy találkozón nem számíthat a szakvezetés.
Hiányzó azonban lesz a mieinknél is, mivel Danyil Kaszkov térdsérülése még mindig nem jött rendbe, így a Debrecentől érkezett csatár is kihagyja a péntek esti összecsapást. Melyet természetesen nagyon motiváltan várnak Acélbikáink, akik szeretnének visszavágni ellenfelüknek a Debrecenben elszenvedett 4-1-es vereségért. Mint azt Strenk Hunor, felnőtt csapatunk másodedzője elmondta, kielemezték holnapi vetélytársukat, tudják, hogy mire kell figyelni ellenük, de a remélt győzelemhez mindenképpen stabil védekezésre és hatékony támadójátékra lesz szükségük.A mérkőzéshez kapcsolódó információ, hogy a kezdő korongejtést az Európa-bajnoki aranyérmes és olimpiai negyedik helyezett magyar női vízilabda válogatott kiválósága, a DUE-Maarsk Graphics csapatát erősítő Garda Krisztina végzi majd el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 16:00, szerda | Belföld
NAV: az Adótraffipax rovatból tájékozódni lehet, hogy hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
