Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2013. December 25. 09:45, szerda | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Ferenc pápa: életünkben a fény és a sötétség változik

Ferenc pápa: életünkben a fény és a sötétség változik

Karácsony ünnepének fényéről és az emberi történelemben gyakori sötétségről beszélt első karácsonyi homíliájában Ferenc pápa a zsúfolásig megtelt Szent Péter-bazilikában. A kedden késő este bemutatott szentmisén az egyházfő úgy fogalmazott: népek és egyének mindannyian úton vagyunk, s körülöttünk és bennünk is egyaránt van fény és sötétség is.

'Egymást váltják a fény és sötétség, a hűség és hűtlenség, az engedelmesség és lázadás pillanatai' - mondta homíliájában, kijelentve, hogy a népek a fényben Isten felé zarándokolnak, a sötétségben útjukat veszítik.

'Ha a büszkeség, hazugság, saját érdekeink keresése kerekedik felül, akkor a sötétség száll le ránk...' - hangsúlyozta Ferenc pápa. Hozzátette: a pásztorok látták meg elsőként Jézust, mivel az utolsók, a kiközösítettek között voltak.

A fényárban úszó Szent Péter-bazilika már órákkal az egyházfő első karácsonyi miséjének kezdete előtt megtelt. Azok, akik nem fértek be a bazilikába, a Szent Péter téren levő óriás vetítővásznakon követhették a szertartást.

A szentmisét több mint háromszáz bíboros és püspök koncelebrálta Ferenc pápával. Közöttük volt Angelo Sodano egykori szentszéki államtitkár, a bíborosi kollégium dékánja és Tarcisio Bertone, a Ferenc pápa által októberben leváltott szentszéki államtitkár is.

A misén a világ számos nyelvén imádkoztak: olaszul a betegekért, szegényekért és azokért, akik a társadalom peremére szorultak. Kínaiul azokért, akiket hitük miatt üldöznek. A bazilikában népviseletbe öltözött lengyel kórus énekelt, és a hagyomány szerint trombitaszó is felharsant.

Az egyházfő legelső karácsonyi homíliája rövidebb volt az elődei által mondottaknál. Rendkívülinek számított a mise során az, hogy Ferenc pápa néma imában letérdepelt, és az egész bazilika vele együtt térdre ereszkedett - papok, hívők és turisták egyaránt.

Ferenc pápa a szentmise kezdetén az oltárnál levő jászolban helyezte el a gyermek Jézus szobrát. A mise végén a szobrot kézbe vette és a Szent Péter-bazilikában felállított betlehemhez vitte.

A pápát a kontinensek képviseletében tíz kisgyerek kísérte: két-két olasz, Fülöp-szigeteki, libanoni, argentin és kongói gyerek, kezükben fehér virággal. A mise végén gyermek Jézus szobrot fektettek a jászolba a Szent Péter téri betlehembe is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.

2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni