Hírek
2016. Augusztus 19. 08:32, péntek | Helyi
Fleron, ami a virágról szól
Bordás Gabriella beleszületett a virágkötészetbe. Már gyermekkorában besegített virágkötő édesanyjának, megtapasztalta a \"virágos lét\" minden örömét és persze nehézségét is.
Középiskolás korában például, míg a többi osztálytárs szerenádozni, ő a virágboltba indult, segíteni a másnapi ballagási csokrok elkészítésében. Akkor nem is gondolt arra, hogy majd ő is ezt az utat választja. S most a piaci Fleron Virágüzlet társtulajdonosaként mosolyogva emlékszik vissza a gyermekkori lázadásokra. Az utóbbi időben nem csupán a virágbolt neve változott meg, hanem több szolgáltatással lettek gazdagabbak. Van virágküldő szolgálatuk, lehet náluk online vásárolni, s a Fleron nevéhez fűződik a Csináld Magad esemény sorozat és a Virágot egy mosolyért akció is. Terveik szerint hamarosan mindezek mellé virágdobozok is kaphatók lesznek náluk.
- Ebben a marketing végzettségem van hasznomra- meséli Gabi. - Hiszek abban, hogy nem csak virágot kell eladnunk hanem mindazt, amit a virág képvisel: örömöt, köszönetet, ünnepet, hálát és emlékezetet. A virág az eszköz arra, hogy mindezt szavak nélkül is kifejezhessük.
- Vannak a virágcsokrokban is divatok?
- Persze, mostanában inkább a boglárkafélék, a pünkösdi rózsák és hortenziák népszerűbbek a csokrokban, de a termesztők sem ülnek tétlenül, újabb és újabb kedvelt változatát dobják piacra például a nagy klasszikusoknak, így a gerberáknak és a szegfűnek is. A csokrok formái is folyamatosan a trendek szerint változnak, de egy biztos, a virág üzenete örök…
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
