Hírek
2013. November 13. 11:42, szerda |
Helyi
Forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Fogyasztóvédelmi fogadóóra
Három alkalommal látogatható az ügyfélszolgálat; fogyasztókat is, vállalkozókat is várnak a tanácsadásokon.
A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének kihelyezett ügyfélszolgálata 2013. november 21-én, csütörtökön, majd ezt követően december 05-én és december 19-én (csütörtökön) délelőtt 9:00 és 15:00 óra között, a Polgármesteri Hivatal "B" épület (lapos tetős) II. emeleti 213-as számú irodájában várja az érdeklődőket!
A Felügyelőség munkatársai nem csak a fogyasztókat, hanem a vállalkozásokat is igyekeznek segíteni, így az ismeretek szélesebb körben kerülnek átadásra, hozzájárulva a fogyasztók csökkenő mértékű kiszolgáltatottságához.
A Felügyelőség hatáskörét jogszabályok határozzák meg, így szigorúan behatárolt az a terület, amikor hatóságként egyéni fogyasztóvédelmi ügyekben eljárhatnak. Ennek ellenére tanáccsal tudnak szolgálni olyan esetekben is például, hogy egyáltalán hogyan kezdjen bele egy fogyasztó reklamációs ügyeinek intézésébe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

