A Dózsa mozi előtti téren megmutatták magukat városunk amatőr együttesei, táncosai, bringásai, breakesei - profi szinten.

A dolog úgy kezdődött,

hogy Szalai Attila barátjával társával átvette a mozi üzemeltetését, sok szempontból lepukkant volt, itt

a forgalom volt az első sorban, de azért festett, wc-ket rendbe tetette, hogy csak egy-két apróságot emeljünk ki az egészből, s neki állt közönséget keresni. Ami volt is meg nem is, mint a Mátyás királyos mesében. Az előadáson nem annyira, de a téren igen. Ott múlatták az időt. Csak egyelőre az épületen kívül, nem belül.

Kell egy csapat!

Ez már egy filmben van, de tény, hogy vagy szerencséje volt, ami roppant tudománytalan, vagy jó érzéke, ez utóbbi a valószínű, de a téren lógó gyerekek közül összeismerkedett párral, megkérdezte, mit szeretnének, mihez van kedvül, s segítséget adott ezek megvalósításához.

És a tér elkezdett élni,

azaz egyik program követte amásikat. A párna csata, a vízipisztoly parádé és most a fesztivál. Rövid idő alatt, kezdi egy szórakozó, szórakoztató városközpont arcát ölteni, ami pompás dolog. És itt van a fesztivál. Több előnye is van. Először is a fiatalok találták ki és valósították meg. Középiskolások szervezték magukat maguknak. Nem semmi feladat összehozni egy ilyen bulit.

Kaszás Márk, az egyik szervező szerint a legnehezebb a mai nap volt, rengeteget kellett rohangászni, egy csomó elintézni való dolog volt. De amúgy elégedett, s roppant mód tetszik neki a rendezvényszervezősdi. 

A másik tehetséges gyerekeket láttam, bár a bringásoknál az ember halálra aggódta magát, de nem lett senkinek semmi baja, még a zenekarok között is felfedeztem olyanokat,akiket magamtól is meghallgatnék, s Kis Anikónak eszméletlen jó hangja van. Tehát van élet, van tehetség....

És nem minden a pénz

Persze pénz nélkül baromi nehéz, de lássuk be, és itt a bizonyíték, össze lehet hozni jó bulit milliók nélkül is. Mint ahogy a színpad, a szőnyeg, a hangosítás a fellépők mind-mind társadalmi munkában járultak hozzá a program sikeréhez, s ez is pompás dolog.