Hírek
2014. Szeptember 12. 21:19, péntek | Helyi
Fontosak az idegenben szerzett pontok!
Az OTP Bank Liga következő fordulójára Nyíregyházán kerül sor.
A mérkőzés kezdési időpontja 2014. szeptember 13. 18:30, helyszín a Nyíregyháza Városi Stadion, (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 24.).
A találkozóval kapcsolatban Dobos Barna sportigazgató nyilatkozott:
– Ha az elmúlt évi két eredményünket nézzük, akkor azok nem voltak kedvezőek számunkra, hiszen a bajnokság kezdetén, Nyíregyházán egy eléggé nagy vereséget szenvedtünk. A hazai összecsapáson, egy más jellegű találkozón, sajnos nagyon mély talajú volt a pályánk, és a rombolásra beilleszkedő vendégekkel szemben nehéz volt építkeznünk. A nyírségiek kihasználták a védelmi hibánkat, és egy ellentámadásból – Bajzát Péter révén – gólt szerezve megnyerték a mérkőzést. Ha csak ezt nézzük, akkor van miért törlesztenünk. Mi ezt meg fogjuk próbálni, hiszen minden mérkőzésen szeretnénk pontokat, pontot gyűjteni. Számunkra nagyon fontos, hogy idegenben is tudjunk eredményesek lenni. Szükségünk van minden egyes pontra! Ha a nagy átlagot vesszük, akkor a csapatok hazai pályán eredményesebbek, mint idegenben, de a mi helyzetünkben most ezt kell megoldanunk, hogy ne maradjunk le a többi csapattól. Utána a hazai pályán – az első mérkőzés október 18-án, a Haladás ellen lesz – valós esélyünk lehet arra, hogy legalább két csapatot megelőzzünk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

