Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2016. Április 05. 00:59, kedd | Helyi sport
Forrás: Dunaújváros Online

Futsal: Győzelem Göcsej ellen

Futsal: Győzelem Göcsej ellen

Mindkét félidőt egyaránt 4-1-re megnyerve aratott nagyon sima, 8-2-es győzelmet a Göcsej SK vendégeként a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata az alapszakasz utolsó fordulójában.

Zalaegerszegen, a hatodik helyért hajtó Göcsej SK otthonában lépett pályára ma este hét órától a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.

Ugyan együttesünk számára már komoly tétje nem volt az összecsapásnak, a mieink mindenképpen a siker reményében vágtak neki a mérkőzésnek, melyen egy kellemetlen stílusú csapat volt az ellenfelük.


A találkozó elején alaposan be is kezdtek a vendéglátók, akik többször is kapuja elé szorították Fehér Zsolt együttesét, akik csak Hegedűs bravúros védéseivel kerülték el azt, hogy korán hátrányba kerüljenek. Idővel azért összekapta magát a Dunaferr, támadásba is lendült, s ezt igen eredményesen is tette, mert a hatodik percben Horváth, míg a hetedikben Varga talált be távolról a hazai kapuba, pillanatok alatt kétgólos előnyhöz juttatva ezzel csapatunkat (0-2). Ezzel együtt sem nyugodhattunk meg, mert a vendéglátók továbbra is jól küzdöttek, s a játékrész derekán szerzett találattal megfelezték hátrányukat, s újra teljesen nyílt lett a meccs (1-2).

Meg is érezték a "vérszagot" a házigazdák, akik a 12. percben időkéréssel próbáltak finomítani taktikájukon, s újra Hegedűs védéseire volt szükség a minimális előny megtartásához. szerencsére sikerrel átvészelte a kritikus időszakot a Fehér-csapat, mely a félidő hajrájára ismét erőre kapott, s Varga önfeláldozó bevetődésével a 18. percben újra visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (1-3). Együttesünk az utolsó pillanatokra is tartogatott meglepetést a hazaiak számára, mivel egy szép kontra végén Hosszú Ádám mattolta a Göcsej védelmét, így a szünetre 4-1-es, magabiztos vezetéssel vonulhatott a Dunaferr.

A térfélcserét követően még tettek egy erőtlen próbát a házigazdák a felzárkózásra, de a mieink könnyedén visszaverték rohamaikat sőt, újabb helyzetekkel tudatosították vendéglátójukban, hogy nem elégszenek meg négy szerzett góllal. a 27. percben szépségdíjas találattal növelte tovább előnyét a Dunaferr, miután Ivacs perdítését Varga továbbította sarokkal a hazai kapuba, végleg eldöntve ezzel a pontok sorsát (1-5). A zalaiak becsületére legyen mondva, hogy tetemes hátrányuk ellenére sem adták fel a küzdelmet, s teljes erőbedobásra késztették a mieink a hátralévő időben, de Fridrich 38. percben szerzett találata végleg lezárta a meccset (1-6).

Hosszú Ádám triplája gólkirályi címet ért! (Képek: DO-archív)

A végére maradt azonban az igazi csattanó, ugyanis az utolsó két percben a hazaiak egy, míg a mieink Hosszú Ádám révén két újabb gólt értek el (2-8), így a dunaújvárosi csapat kiválósága remek hajrával megelőzte a mesterlövészek listáján a Győr légiósát, Tomas Drahovskyt, s huszonnyolc lőtt találattal szerezte meg az alapszakasz gólkirályának járó címet.

Göcsej SK – Dunaferr DF Renalpin FC 2-8 (1-4)

Gólszerzők: Tóth Z. 1, Kovács 1, illetve: Varga 3, Hosszú 3, Horváth N. 1, Fridrich 1.

Göcsej SK: Schmidt, Borsi, Sámson, Apatini, Nagy G. Csere: Tóth, Horváth D, Horváth E., László, Szabó, Szőke, Bogyó, Halmos. Vezetőedző: Korolovszky Gábor.

Dunaferr DF Renalpin FC: Hegedűs, Varga, Aradi, Horváth N., Hosszú. Csere: Rigó (kapus), Huber, Gorjanácz, Fridrich, Bognár, Csányi, Ivacs. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Január 23. 05:17, kedd | Helyi sport

Jégkorong Erste Liga - Fontos meccset nyert a DEAC a Dunaújvárosi Acélbikák ellen

A rájátszásba jutásért zajló csatában fontos győzelmet aratott a DEAC a vendég Dunaújváros felett a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.

2024. Április 16. 07:54, kedd | Belföld

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi értekezlete elfogadta a mukaadóval közösen kidolgozott ajánlatot.

2024. Április 16. 07:53, kedd | Belföld

Szijjártó Péter büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán

Amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados többséggel az utóbbi négy választást - mondta.

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség