Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Október 02. 20:13, vasárnap | Helyi sport
Forrás: kohaszkezi.hu

Gyönyörű siker Siófokon

Gyönyörű siker Siófokon

Remek védekezéssel, s Oguntoye Viktória kiváló védéseinek köszönhetően 26-19-es győzelmet arattunk Siófokon.

A szezon eddigi legnehezebbnek ígérkező mérkőzése várt ma este felnőtt csapatunkra, mely Siófokon lépett pályára, s a remélt győzelemhez hatvan percen keresztül összeszedett, kemény játékra lett volna szüksége a Zovko-tanítványoknak.Vincze Melinda első percben szerzett góljával hamar meg is szerezte a vezetést együttesünk, ám a folytatásban nagyon nem találtuk a hazai védelem ellenszerét, s az elkövetett hibákból sorozatban háromszor is betalált a házigazda (3-1).

A mieink csak nagyon sokára, az első tíz perc hajrájában törték meg hosszú gólcsendjüket, ám a 9. és a 14. perc között Kovács Anna kétszer, Cifra Anita, Szalai Babett és Dávid-azari Fruzsina egy-egy alkalommal mattolta Pastrovics Melindát úgy, hogy a siófokiak egyszer sem tudták ezt megtenni Oguntoye Viktóriával szemben, így a játékrész derekán 3-6-os állás mutatott az eredményjelző. Úgy tűnt, hogy ez meg is zavarta a hazaiakat, így a mieink újabb két találattal növelték előnyüket, ám 4-9-es állást követően érthetetlenül szétesett a Kohász játéka, hiába kért időt Zdravko Zovko, a kihagyott helyzetek, technikai hibák miatt fokozatosan csökkentette hátrányát a Balaton-parti egylet, mely a 27. perce kiegyenlített (10-10). A szünetre azért így is a mieink vonulhattak egygólos előnnyel, miután Kovács Anna betalált, míg a hazaiak kihagytak egy hetest, de a második félidő bőven ígért még izgalmakat (10-11).

A második felvonást jobban kezdte csapatunk, s Kovács, valamint Micijevic góljaival újra ellépett három találattal, s két-háromgólos fórját a 40. percig sikerült is megtartania (14-17). A játékrész derekához közeledve szerencsére egyre több hibát követtek el a siófokiak, míg a túloldalon Kovács Anna villogott, így a 47. percben muszáj volt időt kérnie a hazaiaknak (15-21). A rövid pauzát követően Micijevic már a 22. dunaújvárosi gólt szerezte, de továbbra sem nyugodhattunk meg, mert a vendéglátók ekkor sem adták fel a küzdelmet. A Kohász azonban nagyon jól összpontosított a hajrában is, s az 54. percre eldöntötték a mérkőzést (17-25). Az utolsópercek már semmi izgalmat nem hoztak, a mieink végül nagyon simán, 26-19-re nyerték a mérkőzést, amivel megerősítették második helyüket a bajnoki tabellán.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni