Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2016. Március 30. 01:17, szerda | Helyi sport

Győr ellen lépnek pályára a kézis lányok

Győr ellen lépnek pályára a kézis lányok

A bajnoki listavezető Győri ETO ellen lép pályára szerdán este hat órától felnőtt csapatunk az alapszakasz utolsó fordulójában.

azai környezetben látja vendégül szerdán este hat órától az ország egyik, ha nem a legjobb csapatát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai a listavezető Győr ellen húznak szerelést az alapszakasz utolsó fordulójában, mely mindkét gárda számára igen fontos, hiszen a győriek egy győzelemmel végleg bebiztosíthatnák első helyüket az alapszakaszban, míg a mieink egy esetleges döntetlennel a harmadik helyen fejeznék be a bajnokság első szakaszának küzdelmeit. Abban az esetben, ha a vendégek sikerével ér véget a holnapi találkozó, úgy a mieink sorsát az Érd siófoki mérkőzésének végeredménye alakítja majd, de az már biztos, hogy a DKKA nem végezhet az alapszakasz negyedik helyénél rosszabb pozícióban.

A holnap meccsen az esélyek egyértelműen a világ egyik legjobb csapata mellett szólnak, mely eddigi huszonegy bajnokijából húszat megnyert, s csak a Ferencváros elleni fővárosi vereség rontja mérlegüket, ám ezt alaposan megbosszulták, hiszen az elmúlt héten kiütéses, 33-22-es sikert arattak a bajnoki címvédő elleni rangadón. Az idei szezonban két tétmeccset játszott együttesünk holnapi ellenfelével, s a győri bajnokin 28-20-as, míg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 34-19-es sikert arattak a Rába-partiak, akik Dunaújvárosba is a két pontért utaznak.
A holnapi ranászgadóra komolyan készül a DKKA csapata is, ám mint azt György László másodedző elmondta, hiába a világ egyik legjobb csapata az ellenfél, a héten lesz egy olyan találkozójuk is, ami fontosabb, mint a Győr elleni összecsapás.

"Tisztában vagyunk az esélyekkel, hiszen a világ egyik legjobb csapatát látjuk vendégül, s a papírforma alapján finoman szólva sem mi vagyunk a mérkőzés favoritjai. Ezzel együtt tisztességgel helyt akarunk állni, s szó sincs arról, hogy eleve feltett kezekkel állnánk ki a találkozóra. Még annak ellenére sem, hogy egyre közeledik a Randers elleni EHF Kupa elődöntő első, dániai felvonása, mely most számunkra mindenképpen elsőbbséget élvez. A célunk az, hogy a holnapi találkozón, amennyiben a játék úgy hozza, a lehető legtöbb játékosunknak lehetőséget adjunk, ám azt elvárjuk, hogy mindenki tudása legjavát nyújtsa az ETO ellen, hiszen csak úgy lehet esélyünk a szorosabb eredmény elérésére. Szerencsére már Kamper Olívia is elkezdte az edzéseket, így sérült játékos nélkül várjuk a szerdai meccset, s nagyon bízom abban, hogy Dániába is teljes kerettel utazhatunk majd" – fogalmazott György László, együttesünk másodedzője.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.