Hírek
2014. Március 22. 00:51, szombat | Helyi
Győzni megyünk Sopronba
2014. március 22-én, szombaton 16:00-kor Sopronban folytatja az NB II-es bajnoki küzdelmet a Dunaújváros PASE.
Érdekes, izgalmas mérkőzésre számíthatunk a várhatóan sok nézőt vonzó mérkőzésen, hiszen a vendéglátó csapat jó erőkből áll, akiket népes szurkolótábor bíztat minden alkalommal. Ez várhatóan a mieink számára is motiváló lesz, de fel kell készülnünk arra, hogy a Sopron megpróbál törleszteni az elmúlt években történtek miatt.
A két csapat az elmúlt 3 évben ötször találkozott. A lejátszott mérkőzések gólaránya a mieinknek kedvez (9:5). Ebből a csapatok kétszer játszottak a Soproni VSE stadionjában, így ebben az összehasonlításban is mi vagyunk a jobbak (3:1). Ha szűkítünk az időn, és csak az utóbbi tíz hónapot vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy ezalatt az idő alatt már harmadszor mérjük össze erőnket a Sopronnal. Egy döntetlen mellett két győzelem a mérleg.
Vizsgálhatjuk az NBII az elmúlt egy évét is. Ha csak a hazai teljesítményt nézzük, a Soproni VSE 2 győzelmet, 2 döntetlent és 2 vereséget könyvelhetett el. Mi idegenben négyszer nyertünk, kétszer játszottunk döntetlent, és csupán egyszer kaptunk ki. Ez alapján a Dunaújváros szerepelt jobban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
