Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Augusztus 03. 10:57, vasárnap | Helyi

Hankook-ügy, s ami mögötte van

Hankook-ügy, s ami mögötte van

Az egész Hankook kontra szakszervezet ügy szerintem nem is létezik. Már mint, hogy ügyként vihar a bizonyosban. Legfeljebb arra jó, hogy megmutassa mennyire faramuci helyzetben van az érdekképviselet.

Előbb egy kis visszatekintés. A hankookos szakszervezeti vezető konfliktusa a munkáltatójával már korábban elkezdődött. A munkáltató már évekkel ezelőtt némileg elégedetlen volt alkalmazottjával. Hogy a munkájával volt-e ez összefüggésbe, vagy az érdekképviseleti tevékenységével, ez nem nagyon megállapítható. Az egyik fél szerint egyikkel, a másik szerint másikkal. De lényeg, a lényeg egyre feszültebb lett a kapcsolatuk. Olyannnyira, hogy korábban már próbáltak tőle megmegválni. Azonban hiába rúgták ki, a bíróság hosszú procedúra után jogerősen megállapította, hogy ezt nem kellett volna. S visszahelyezték állásába a munkavállaló-szakszervezeti elnököt.

A munkáltató erre megmakacsolta magát, bár tudomásul kellett vennie, hogy a törvény az törvény, a jog az jog. Visszavette állományba a pernyertest, de határozottan megkérte, hogy ne jöjjön be dolgozni, mert nem nagyon ragaszkodik hozzá. A bérét pedig majd utalják. Neki csak érdekképviselni, és ebédelni kellett bejárnia a gyár területére. Bevallom, mindegyikünk álma egy ilyen munkahely. Az ember éli az életét, tervezi és építi a jövőjét, jut idő mindenre, s még a piszkos anyagiak miatt sem fáj a feje. Ha vágynék valamire, hát néhány év ilyen állapot mindenképpen jól jönne…

De hát, mint tudjuk, semmi sem tart örökké. Így egyszer csak megunta a cégvezetés a munka nélküli fizetést, s adott feladatot a sem nem szeretett, sem nem vágyott alkalmazottjának.

Nekünk Grimm-meséken és brazil szappanoperákon felnőtt nemzedéknek nem okoz nagy meglepetést, hogy ez a béke csak átmeneti állapot lehet mind a két fél részéről. Így az előzményeket ismerők egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy ismét kirúgták…

Úgy gondolom, hogy a folytatásként majd megint bírósághoz mennek, s az eldönti, hogy mehet-e vagy még mindig maradhat. Ha szerencséje van, akkor megint nem kell bejárnia dolgozni… Ha pechje, akkor megáll a munkáltató vádja. De ez pusztán törvény és jog kérdése, ami egészen alaposan és pontosan szabályozza a dolgot. Majd mindegyik fél leteszi a törvény asztalára a maga dokumentumait.


Hogy miért is lett még is ügy? Egyrészt azért, mert közelednek a választások. Ilyenkor szinte „munkaköri kötelessége” egy ellenzéki pártnak az érdekképviselet és a munkások mellé állni. A melósok ugyanis sokkal többen vannak, mint a főnökök, s így logikus, hogy több szavazatot is jelentenek.

Másrészt meg felteszem, de lehet, hogy nincs alapja, de a többi érdekképviseleti főnök is belegondolhatott abba, hogyha nem csupán a melósok kerülhetnek lapátra, hanem ők is, az nagyon-nagyon kellemetlen lenne… S nem kellene ebből rendszert csinálni.


Az egész Hankook-ügy arra mutat, hogy számtalan csapdát rejt magában az, hogy az érdekképviseletek vezető tisztségviselői a munkáltató pénzén, vagy annak alárendelve képviselnek érdeket. Ez vagy azt eredményezi, hogy ha úgy adódik,akkor „lefekszenek” juttatásokért, több pénzért, mert az elvek mellett azért a megélhetés is nagy úr. Vagy munkáltató bünteti meg azt, aki szakszervezetisként kellemetlenkedik. De az is előfordulhat, hogy elbújhat a szakszervezet mögé, ha az érdekképviselő munkavállalóként követ el hibát.

Mindenestre bármi is az ok, a végeredmény egy faramuci helyzet, amely senkinek sem kedvező. (Talán egyedül a politikusoknak.)

S megint visszatérünk a sokszor előtérbe kerülő felvetésre, hogy az lenne a legüdvözítőbb, ha érdekképviselet tartaná el a saját vezetőit. Akkor lenne ugyanis rendezettebb, tisztázottabb, átláthatóbb a helyzet. Akkor kapnának akár innen, akár onnan sokkal kevesebb támadást, s akkor semmilyen áthallás, zönge, rágalom, vád nem érhetné a munkájukat. Csak a választóiktól függnének. Azért ez sem kis felelősség.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.