Hírek
2014. Május 01. 07:03, csütörtök | Helyi
Hatalmas bravúr kell, ha nyerni akarunk
Nagyon rossz első félidő, elfogadható második. Így lehet jellemezni a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület felnőtt női csapatának szerdai mérkőzését.
A mérkőzés első negyedében a hazai csapat három találattal húzott el lányainktól, majd a második nyolc percben már néggyel is vezettek, míg Míhók Attila tanítványai egyszer sem rezegtették meg ellenfelük hálóját. A fordulás után kicsit magára talált a Dunaújváros is, már két találattal jobbnak bizonyultak a Szentesnél, de ez is csak arra volt elég, hogy kettőre redukálják a különbséget az együttesek között. Az utolsó felvonásban pedig magabiztosan őrizte Tóth László gárdája az előnyt, így lányainknak egy hárommeccses bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy megnyerje a párharcot.
A döntőben a párharc állása már 2-0 ellenfelünknek a három győzelemig tartó aranycsatban.
Folytatás szombaton délután öt órakor a Fabó Éva Sportuszodában, ahol egy dolog biztos: Mindennél jobban kell a lányoknak a bíztatás a lelátókról!
Hungerit Szentes – Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület
9 – 7 (3-0,1-0,2-4,3-3)
DFVE: Kasó, Szilágyi, Menczinger, Gurisatti 1, Miskolczi 4, Sinka, Brezovszki, Garda, Ziegler, Csabai 2, Horváth, Andresz, Polák, Sós. Edző: Mihók Attila.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

