Hírek
2017. December 25. 00:19, hétfő | Helyi
Határtalan hála
Szücsné dr. Harkó Enikő mesélt nekem Zitáról. A Németországban élő volt tanítványától egyszer egy nagy csomag érkezett a Széchényi gimnáziumba. A hatalmas doboz tele volt mindenféle tanuláshoz szükséges iskolaszerrel.
Mellette található volt egy levél is.
Ez arról szólt, hogy Zita olvasott egy történetet, amelyben egy volt diák élete első keresetéből új terítőket vásárolt volt iskolája ebédlőjébe, hogy lecserélhessék a régieket. Neki ez az első keresete, s ő is ki szeretné fejezni háláját és köszönetét.
- Dunaújvárosi vagyok, voltam. 2010. szeptember óta élek Münchenben. A jogi államvizsgám előtt mentem ki, egy kicsit aupairként dolgozni… Mivel kézilabdáztam itthon, munka után eljártam a helyi csapathoz edzeni. A sport révén ismerkedtem meg egy magyar fiúval, aki akkor még szintén kézilabdázott… A találkozásból szerelem lett, a szerelemből már egy esztendeje házasság. Természetesen közben hazajöttem befejeztem az egyetemet, de mivel férjemet a főállása és az edzősködés is Münchenhez kötötte, így itt maradtam én is. Először egy építőipari cég irodáján helyezkedtem el, majd sikeresen felvételiztem a bajor állami pénzügyi igazgatási főiskolára, jelenleg ezt végzem.
Dr. Csonka-Szirmai Zita a duálképzés gyakorlati részét a bajor „Kincstárnál” végzi, amely a záróvizsgát sikeresen abszolváló hallgatókat automatikusan felveszi.
- Itthon volt az esküvőtök, és gyakran találkozunk Dunaújvárosban is…
- Mindenképpen Magyarországon szerettünk volna egybekelni, de jó pár német barátunk is velünk ünnepelt a nagy napon. Itthon vettünk a férjemmel egy parasztházat, amit szeretnénk majd rendbe hozni. Élő a kapcsolatunk a várossal, a barátainkkal, és azt is pontosan tudom, mikor mit játszanak a „Kohászos lányok”, s ha közvetíti a tévé, akkor még otthon is megnézzük a meccsüket.
- Széchényi gimis voltál…Azt mesélik,hogy ez neked még ma is fontos, sőt tanulókat is szeretnél Münchenben magatoknál vendégül látni.
- Igen, nagyon szerettem a gimnáziumunkat, különösen hálás vagyok Szücsné dr. Harkó Enikőnek. Szeretnék is visszaadni a törődésből, gondoskodásból valamit az iskolának a magam lehetőségeihez képest. Ezért felajánlottam, hogy két tanuló nálunk tölthet el egy kis időt a szünidőből, s ez segítséget nyújthat számukra a nyelvtanulásban, s lehetőségük lesz Münchent is megismerni. Az ötlet megvalósításához még némi egyeztetésre van szükség, de remélem, hogy meg tudjuk oldani.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
