Hírek
2012. Február 03. 08:39, péntek |
Helyi sport
Forrás: www.dpase.hu
Helyi foci- átszervezték
Február elejétől jelentős változások történtek a Dunaújváros PASE életében. A sportegyesület új elnökségi tagja, egyben ügyvezetője, Sztanó Miklós számol be a változásokról.
- Az eddigi öttagú elnökség helyett a jövőben kilenc taggal működünk tovább. Az elnöki teendőket továbbra is Vigh György látja el. A szakmai vezető Dobos Barna lesz, míg a gazdasági ügyekért Karmacsi Tamás felel majd. A további tagok Hingyi László, Prinz Attila, Nagy Zoltán, Molnár István és Lehóczki Ádám. Megválasztottuk a Felügyelő Bizottságot is, amelynek elnöke Zakhar László lett, a tagok pedig Ifj. Pálfi László és Mészáros László. Reméljük, ebben a felállásban hatékonyabban működik majd az egyesület. Változás történt szakmai téren is, hiszen az első csapat edzői posztját a jövőben Jakab Elek látja el.
A rutinos szakember már harmadik alkalommal vállal szerepet a dunaújvárosi felnőtt labdarúgás életében.
- Olyan grémium keresett meg, akik egyrészt valamikor a játékosaim voltak, vagy akiket nagyon tisztelek. Nem az ész érvek motiváltak, hanem érzelmi döntést hoztam, amikor elvállaltam ezt a feladatot. Megpróbálok valamit visszaadni a dunaújvárosi labdarúgásnak,amelytől a múltban rendkívül sokat kaptam. Látok esélyt a bennmaradás kiharcolására, de csak úgy tudjuk céljainkat megvalósítani, ha mindenkiösszefog és egy igazi „családként” harcolunk. Szerdán vezettem az első edzést, és úgy látom, hogy céljaink elérése érdekében még egy-két poszton további erősítésre van szükség. A munkámat az elkövetkező időszakban is segíti Sági Csaba kapusedző, de az új pályaedző személye
még kérdéses. A Magyar Labdarúgó Szövetség felé szerződéssel elkötelezett vagyok, de már ígéretet kaptam, hogy a két feladatott összehangoltan tudjuk működtetni. Végül szeretném megköszönni elődöm Nagy Zoltán eddigi
munkáját, aki az elmúlt években rendkívül sokat tett a dunaújvárosi labdarúgásért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
