Hírek
2012. Augusztus 20. 05:00, hétfő |
Külföld
Forrás: Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti
Újabb részletekről ír egy osztrák lap a kancellár "hirdetési ügyében"
Az osztrák kormányfő állításával ellentétes nyilatkozatot tettek tanúk az úgynevezett hirdetési ügyben, amelyben a kancellár is gyanúsított - írta egy osztrák hetilap nyomtatásban hétfőn megjelenő, előzetesen az interneten ismertetett cikkében.
A Profil által nyilvánosságra hozott feljegyzések, illetve a nyomozás során tett tanúvallomások szerint a 2008 óta kancellár Werner Faymann közlekedési minisztersége idején a miniszteri kabinet többször is megbízást adott egyes újságoknak állami tulajdonban lévő közlekedési cégek hirdetéseinek megjelentetésére, illetve kezdeményezett ilyen megbízásokat.
Az egy éve húzódó ügyben a kancellár és korábbi kabinetfőnöke, Josef Ostermayer többször is visszautasította a vádakat, kijelentve, hogy a tárca nem rendelt hirdetéseket a cégek nevében.
"A tulajdonos (Faymann szövetségi miniszter) és kabinetje az utóbbi időben több megbízást is adott hirdetések, illetve fizetett mellékletek megjelentetésére a nyomtatott médiában, anélkül, hogy az ASFINAG (az állami autópálya-kezelő) vezetőségét bevonták volna a döntésbe" - idézett a Profil az ASFINAG egyik 2007-es jegyzőkönyvéből. Franz Lückler, az igazgatóság elnöke pedig saját feljegyzése szerint később egy Ostermayerrel folytatott telefonbeszélgetésben nehezményezte a gyakorlatot.
Faymann pártjának, az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ) a koalíciós partnere élesen bírálta a kancellárt. "Azt, hogy jogi szempontból kifogásolható-e, a bíróságnak kell eldöntenie. De politikai szempontból kétségkívül kiemelkedő botrány" - vélekedett Hannes Rauch, az Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára.
A kormányfő ellen tavaly szeptemberben indult nyomozás azzal a gyanúval, hogy közlekedési miniszteri megbízatása idején befolyásolta egyes állami cégek döntéseit, azt, hogy mely lapokban hirdessenek és mekkora értékben. Gyanúsított az ügyben Ostermayer is, aki jelenleg a kancellária államtitkára.
Az ügyészség tavasszal az ügy egyik szálán a nyomozás leállítását kezdeményezte, az igazságügyi minisztérium azonban egyes részletek tisztázására utasította az ügyészséget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 14:00, szombat | Külföld
Londoni elemzők: középtávon csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből
Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. Május 02. 10:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres harcot
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott \"fegyveres harcot\" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
