Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Június 10. 10:47, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Jöhet az első! - Székesfehérvár Rally

Jöhet az első! - Székesfehérvár Rally

SOLID Racing Team – Székesfehérvár Rally 2015. 06. 12-14. Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.

Miután hozzánk került az autó, két aszfaltos tesztet szerveztünk. Sajnos a második teszt alkalmával elszakadt a vezérmű szíj, a motorunk megállt. Ennek következtében az idő szűkössége miatt nagy sajnálatunkra ki kellett hagynunk az Eger Rallyt. Úgy ítéltük meg, hogy inkább egy „szokásos” év eleji revíziót végzünk az autón, mely magában foglalta a váltó, hajtás, gátlók, és valójában az egész autó átnézését, felkészítését. Találtunk olyan alkatrészeket, melyeket cserélni kellett, illetve igazából mindenhez hozzá kellett nyúlnunk, ezért a tervezett 3 hetes revízió elhúzódott. Azt már ekkor tudtuk, hogy a Miskolc Rallyn nem tudunk elindulni, így a következő verseny, amire már leadtuk nevezésünket, a Szombathely Rally volt. Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, megírta a mi sorsunkat is, így ezt a versenyt is ki kellett hagynunk.

Múlt héten össze lett rakva az autó, a héten optimalizálták rajta a programot, kap egy friss műszakit, pár apró szépészeti beavatkozás, és indulunk is Székesfehérvárra.

Tavaly a rally2-es bajnokságban ezen a versenyen debütáltunk, számunkra nagyon kedvező helyezéssel. Az idei ORB debütálás is erre a versenyre esik, de reálisan látva a helyzetünket, a célba érkezés és a tapasztalatszerzés a legfontosabb. A kategória társak már 3 bajnoki versenyen vannak túl, köztük egy murva futamon.

Murván még sosem versenyeztem pilótaként, és a teszten sem tudunk részt venni, ezért az első gyorsaságin fogom megtapasztalni, hogy ilyen körülmények között milyen menni az autóval. A megvásárlása óta kb. 80 km-t mentem vele, azt is aszfalton, ezáltal nagy elvárásaink nincsenek, csak a tapasztalatgyűjtés.

A vasárnapi aszfaltos szakaszokat tavalyról ismerjük, ott van már némi tapasztalatunk, ellenben az autó teljesen más, mint a Honda volt. A szakaszok ismeretében jobban tudunk majd koncentrálni az új autó okozta meglepetésekre, és a hozzá írandó itiner kiismerésére. Optimistán várjuk a hétvégét, de tudjuk, rengeteg munka vár még Ránk – tette hozzá Kondella Péter.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.