Hírek
2014. Február 20. 12:35, csütörtök | Helyi
Jönnének a japánok is?
Dr. Dorkota Lajos, az Energetikahivatal elnökeként és Dunaújváros korábbi országgyűlési képviselőjeként is részt vett a Prinzhorn csoport és a Kormány stratégiai megállapodás kötésénél:
- A szerződést kötést megelőzően is folytattunk már tárgyalásokat a Prinzhorn csoporttal, akik kijelentették, hogy azért is fejlesztenek nálunk, mert tudják, hogy olcsóbb lesz az energia. Ahogy Szijjártó államtitkár úr hangsúlyozta, a paksi atomerőmű bővítését követően további 10-20 százalékkal csökkenhet ennek a díja. Az osztrák tulajdonosok ennek megfelelően a közeljövőben egy energetikai beruházás megvalósulását is fontolják városunkban.
- Mit jelent a stratégia megállapodás?
- Ez a 41. ilyen megállapodásunk. A partnercégek szerződésben vállalják, hogy jelentős mértékben fejlesztenek, munkát adnak. A 41 partneri megállapodás közvetlenül 5500 új munkahelyet jelentett az elmúlt egy esztendőben, de a vállalkozások beszállítói révén több ezer ember foglalkoztatására nyílott közvetve is lehetőség. Ezek a megállapodások kölcsönös előnyökkel járnak a multinacionális cégeknek, s természetesen a hazánk gazdasága is jól jár, hiszen Magyarország jobban teljesít.
- Városunkban ez a második cég, amellyel stratégia partneri megállapodást kötött a kormány…
- A Hankook után, most a papírgyárral írtak alá szerződést, de én jobban szeretném, ha ez a szám három lenne, s kiegészülhetne a Dunafferrel. Ennek két feltétele van. Az első, hogy ne folytassák a leépítéseket, a második, hogy fejlesztésekbe fogjon a vállalatcsoport.
- A közelmúltban részt vett a gazdasági miniszter úr delegációjának tagjaként az orosz tulajdonosokkal folytatott tárgyalásokon.
- A megbeszélések végére az orosz tulajdonosok kijelentették, hogy a kohó-átépítését megvalósítják, sőt egy augusztus 20-i határidőt is vállaltak. Ez a döntés a gyakorlatban azt jelenti, hogy 3500 munkahely biztonságban marad. Arra is ígéretet tettek, hogy fejlesztésekbe fognak, modernizálni szeretnék a gyárat. Feltehetően ezek a fejlesztések összefüggésben vannak a paksi beruházásokkal, illetőleg a jól fejlődő autóipari beruházásoknak is minőségi alapanyagot szeretnének gyártani. Szijjártó Péter államtitkár úrhoz tartozik az a háttérintézmény, amely a tárgyalásokat folytat a Dunaferr tulajdonosaival arról, hogy milyen állami intézkedéseket kérnek, hogy ezeket a fejlesztéseket meg tudják valósítani.
- A Dunaferr mellé újabb nagy foglalkoztatókat is keresnek…
- Két hete a vette fel a kapcsolatot városunk polgármesterével a Denso japán cég, hogy városunkban gyárat építenének. Jelenleg még öt településsel együtt vagyunk a versenyben, de szeretném, ha minket választanának, mert ez 3000 újabb munkahelyet jelentene. A Denso mellett olasz cégekkel és kínaiakkal is tárgyal városunk polgármestere. Az infrastruktúránk, így a híd, az út valamint a főiskola tudáscentruma mind arra predesztinál bennünket, hogy előbb-utóbb egy komoly beruházást tudjunk idehozni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
